• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    A tervezett randi előtt hívtam, de nem volt elérhető, sebaj nem lehet engem lerázni, maradt a VTR. „rendelési „ idő után vissza is írt, gyorsan pontosítottuk az időpontot. Teljesen rugalmas volt, mert a jelzett napon korábban kezdett. VTR-ben elkérte a számom, melyről majd hívni fogom, ez tetszett. Odafigyel, készül a randira. Időpont megvan, eljött a nap, majd indulás a megadott címre.
  • Megközelítés:

    Autóval. Mint mindig. Volt parkolóhely, több is. Na de! Rossz címet írtam be, így az autó rossz cím irányába terelt, de felébredtem és fejből a jó cím felé araszoltam a reggeli dugóba. Sikeresen késtem 5 percet. Ha BKV-val kell mennem, akkor ott a kékmetró Nagyvárad téri megálló vagy a 24-es villamos szintén Nagyvárad téri megálló. Pár perces sétával elérhető a helyszín. Jópár éve épült társasház, nem sokadik emelete, melyre pár lépéssel fel lehet jutni. Gondozott kis előkerten lehet eljutni a lépcsőházig.
  • Helyszín:

    Randira tökéletes kis lakás. Nappaliban történnek a nagy dolgok, melyek előtt az ajtót becsuktuk, gondolom a hanghatások miatt. Fürdőben a kád peremen kisebb tusfürdő arzenál volt elvonultatva. Melegvíz azonnal jön, nem kell a csappal játszani a zuhanyfüggöny mögött. A kád sikamlós, figyelni kell, hogy a randi sikeres legyen és ne a Merényi kórházba a nővérke kelljen ápoljon. Jobb választás ha Ashley ápol. Tisztaság, kellemes illat, és csupa jókedv, mosoly fogadott. Az akció történhet a kihúzható ágyon, de szerintem megbeszélhető a kis kanapé is.
  • Hirdető külseje:

    Ashley egy energiabomba, csupa életvidám szemlélettel és mosollyal. A mosoly folyamatos, de igazi, nem megjátszott. 4XL-es cicik, pedig terveztem a szemébe nézni, de mindig elvitte a fókuszt. Van néhány tetkó, de engem ne zavarnak. Copfban összefogott haja libeg körülötte, ha gyorsan bólogat vagy lovagol. A kényeztetésre gyorsan reagáló punci tükörsima és megfelelően nedvesedik, ha kedveskedi neki az emberfia. Érdeklődő, kérdez, sztorizik és igaz, szeret beszélni. Az adatlapját olvasva minden kiderűl, mert minden adat igaz.
  • Action:

    Megérkezésem után a nappaliban a kanapéra ültünk ismerkedős beszélgetésre. Kölcsönös volt a szimpátia, így gyorsan megállapítottuk, hogy jobb ha megyek tisztálkodni. Visszatértem után végigdöntöttem az ágyon, és a cicikkel kezdtem el foglalatoskodni. Szokásomtól eltérően én kezdtem a kényeztetést. Jó meggyűrtem a ciciket, mely után a punciig meg sem álltam. Kellemes ízű, zárt formájú puncija jól fogadta a kényeztetést. Pár perc ténykedés után felnézve a cicijeit gyűrte- masszírozta, hasa fel- alá mozgott és a sóhajok is egyre gyakoribbak lettek. Elindult a csípő is, forgott mozgott, majd azt vettem észre, hogy a lábai egyre jobban bezárnak és mint satu fogták közre a fejem. Párnát tett az arca elé, de a hangját nem hallottam, csak valami tompa sikolyt, annyira szorította a fejem a combjával. Gyönyörű látvány volt, mely után felálltam, Ő bekuckózott a lábam közé/alá és megismerkedett farkammal, melyet azonnal eltüntetett. Sokszor és intenzíven ismételte, érzékien az eltüntetést, melyet egy szép farkam oldalén nyelvét oda-vissza szánkáztatva eljutott a zacsiig is. Ott is minden négyzetmillimétert megbizsergetett nyelvével többször is, aztán kezdte elölről a kardnyelést. Amikor nem voltam a szájába gyönyörködtem a cicikben és a szekrényen elhelyezett tükörben néztem az akciót más szemszögből. Eljött a védőfelszerelés felpattintása, melyet Ashley gyorsan el is végzett. A pacizós jelenetre utasított a fejembe a rendező, ezt a képet szerette volna látni. Nohát, jött a lassú beleereszkedés, mely guggolva folytatott. Gyönyörű jelenet ahogy az a punci befogadta a farkam, majd elkezdett fel-le mozogni, némi előre- hátra kiegészítéssel. Gyors és lassú tempóváltások közt én is tolattyúztam, amint tudtam. Ashley megáll, majd kérdi hátulról vagy missziben fogsz tovább dugni? Öhhh. Hátulról. Helycsere és szép komótosan becsusszantam a már eléggé nedves punciba. Szép lassan indult az őrület, melynek az lett a vége, hogy a Tőlem telhető leggyorsabb mozgással dugtam Ashleyt Ő pedig tolta rám magát. Most értettem meg, hogy miért csukta be az ajtót. Eléggé hangos volt Ő is és Én is. 1-2 percig még magába tartott. Tisztogatás után már csak pár perc beszélgetés maradt, sajnálatomra, pedig még pajzánkodtam volna. Sajnos az időm lejárt, így is a második zuhi az Ő idejéből raboltam.
  • Elszámolás:

    Az elején helyeztem a kisasztalra, soha nem követem a sorsát, hogy ki és mikor rakja el. Korrekt volt, nem voltak apróbetűs részek, helyszínen változó szolgáltatási árak- opciók.
  • Összkép:

    Kedves, energikus és maximálisan a pasira figyel, hogy a randi tökéletes legyen. Kérdez, hogy megismerje az igényeid, elmondja a sajátját, így tisztában vagy a mozgásteret illetően. Szereti és élvezi is a szexet, nemcsak megjátssza. Jó partner egy kellemes és izgalmas randi eltöltéséhez.
Happy Massage