Csak ellenőrzött adatokkal, valós képekkel hirdető szexpartner és masszázs lányokat találsz itt
Bővebb információkért látogasd meg a beszamolok.com-ot!
"Fürdés után a szobában várt , az ágy mellett térdelve,fehérneműben, sajnos a szemüveg lekerült róla. a törölközőt ledobva elé álltam és ő azonnal bekapta az egyre jobban merevedő péniszem, ami ettől azonnal kemény lett. Meg is jegyezte, hogy nem biztos , hogy így teljesen be tudja mélyre kapni a mérete miatt ebben pozícióban , de mondtam , hogy nem baj, majd megyünk az ágyra is. Próbáltam tövig nyomni a torkába, amit nem ellenzett, sőt tetszett neki, szopattam egyre vehemensebben, közben kicsatoltam a melltartóját és a mellével játszottam. Miután kiélvezkedtem a mélytorkos kényszerfranciát, amit nagyon jól csinált és tűrt is, mondta, hogy 69 ben mélyebbre tudja venni. Azonnal lefeküdtem és ő rám, nyalogattam először lassan a punciját, de mikor tövig benyelt és éreztem a makkom körül a torka szorítását , akkor én is vehemensebben kezdte nyalni, közben egyik kezemet a fejére tettem és úgy ..."
"A tusolás után azonnal a lényegre tértünk, 69-es pózban elhelyezkedve - most a szivacson. (ágy még nem érkezett) Őrjítő amikor átteszi a lábát az arcodon, nagyon finom a puncija, széthúztam a fenekét és nyaltam amilyen mélyen csak tudtam! Úgy szopott, hogy hallani lehetett, nem finomkodott és a testünk szinte teljesen összeragadt. Volt, hogy csak tolatott a nyelvemre, az orrom az ánuszát izgatta, teljesen beborította az arcomat és élvezve csinálta. A gumi felhúzása után azonnal elölről szerette volna érezni a farkam, mondta is, hogy "dugj meg nagyon"! Aláfogtam a lábainak és kértem, hogy ő vezesse be a hüvelyébe, majd utána egyből kegyetlen tempóra kapcsoltam. Annyira felizgat, ahogy az arcával kéjeleg, a nyelvét is kinyújtja, összehúzza a szzemöldökét és finom hangokat ad ki, beleborzongok most is. Féloldalasan folytattuk, jól felhúzta az egyik lábát én pedig a combjára ülve keféltem to ..."
"Kedves vendéglátóm talpig vörösben csókkal köszöntött, megölelgettük egymást, majd átadtam szerény ajándékomat, amit örömmel fogadott. Innentől egy kicsit egymásba gabalyodtunk és már ott tartottam, hogy gyönyörű melleit kezdtem volna alaposabban megcsókolgatni, mire Bella elkérte ruháimat és elküldött fürödni. Ezalatt ő átöltözött a trükkös fekete fehérnemű szettbe, és a fürdő előtti folyosón folytattuk az összegabalyodós részt ott, ahol abbahagytuk. Miután megszabadítottam a textiltől, benavigáltam a szobába a franciaágyhoz, picit bénáztunk a magassarkúval, de aztán elég gyorsan felvettünk egy kényelmes pózt, melynek során ő szájával kényeztetett engem. Lágyan, zacsinyalogatással és szopogatással fűszerezve kezdett, húzott fel egyre jobban, majd kisvártatva full-contact jellegű franciás kényeztetést kaptam tőle. Teljesen eltűnt a farkam a szájában, az orra a hasamon koppant és nem is b ..."
"Mi ha chiesto di girarmi. A questo punto non avevo ancora l'erezione. Ma Petra ha preso in mano la situazione. Ha iniziato a succhiare il cazzo e per magia il mio amico si è messo sugli attenti! Petra eseguiva la fellatio con movimenti decisi. A un certo punto ha precisato che non avrebbe preso in bocca lo sperma. Io l'ho tranquillizzata dicendo che l'avrei avvertita. Ha iniziato a martellare sia con la bocca che con le mani. Io nel frattempo mi godevo anche le sue tette turgide massaggiandole dolcemente. Delicatamente le carezzavo le orecchie: anche quelle sono molto graziose e le ho fatto i complimenti! Dopo poco, nel turbine dei sensi ho avuto l'organismo. Petra lasciava che lo sperma scorresse copioso, anche sul suo seno. Dopo esserci puliti ci siamo sdraiati e abbiamo chiacchierato piacevolmente. Quello che ci siamo detti rimane privato! Petra controlla il suo orologio e si rende ..."
"Örülök , ha még velem vagytok kedves MT-k, mert most jön a lènyeg. Mielőtt még elmentem zuhanyozni, váltottunk egy két szenvedélyes csókot. Már itt végem volt, tudtam már az elején , hogy remegő lábakkal fogok távozni, de itt minden kétségem elszállt , hiszen éreztem a közvetlenséget és a szenvedélyt. Nagyon gyorsan de alaposan le zuhanyoztam , majd a szobába kérdezte hogy ő kényeztessen engem vagy én öt. Gondolhatjátok, én voltam a soros. Lefeküdt az ágyra , széttárta a mennyország kapuját, és bele nyaltam a mennyországba. Isteni finom puncija van , élvezte is és biztatott ami nagyon izgató volt. Egy kis idő után kérte hogy ujjazzam meg 1 aztán 2 ujjal , közben nyaltam a csikloját. Így szállt el, mint egy angyali ördög. Ezután csere , meg kell hogy kapaszkodnak meg most is. Bekapta a farkam, elkezdett szopni leírhatatlan technikával. Majd elkezdett mélytorkozni olyan melyre vette , hogy ..."
"Megérkezéskor leültünk a szobába és kérdezősködött rólam. Nagyon figyelmes a beszélgetésben, és érdeklődő. Nem húzta az időt,csak megnyitotta a szellemi oldalt is a kapcsolódáshoz. Nagyon emberi volt, nem egy bábuval szexeltem, hanem egy igazi nővel, aki megnyitotta magát nekem minden szempontból és síkon. Én is viszont érdeklődtem nála: Hogy miképp, hogyan szűri a vendégeket. Közben már vettem le a ruháimat. Mire már csak egy alsó volt rajtam, elküldött fürödni. Tudni kell rólam, hogy megirtam neki, hogy nagyon izgulok, mert már sok éve nem dugtam. és eleve féltem az egészségem. Utólag már tudom, az egészségem érdekében kell újra elmennem hozzá, hogy lelkileg megerősödjek. Szóval kicsit visszafogott voltam, és ő ezt tiszteletben tartotta. Ahogy a Professzor írta, egyszerűen jó Evelynnel lenni, hozzá bújni. Őszinte, és mégis kedves. És van valami különleges a személyében. De ehhez még id ..."
"Érkezéskor puszi-puszi, elnézést kért, mert ő is előttem pár perccel ért csak vissza bevásárlásból, így még nem volt ideje felkészülni, de ezzel semmi baj nem volt. Folyamatosan dumált, érdeklődött, ami tovább erősítette a jó hangulatot. Előszobában táska, cipő le, majd a hálóban vetkőzhettem le, miközben Alia csacsogott tovább. Kaptam törülközőt, elszaladtam zuhanyozni, majd vissza a hálóba, ahol pár percig várakoztam, míg Alia is lezuhanyzott. Mikor végzett, belibbent a hálóba és egy szexis fekete hálós combfixen kívül nem volt rajta semmi. Állva ölelkeztünk, simogattam testét, mellekkel csak nagyon óvatosan volt szabad bánni. Legnagyobb örömömre a csókolózást ő kezdeményezte, de inkább olyan ismerkedős, óvatosan nyelvelős csókocskákat kaptam, mint szenvedélyes csókcsatát. Sebaj. Megfordult, és popójával kezdte dörzsölni alfeemet, ami rögtön reagált is egy kis merevedeéssel. Sze ..."
"Megfordulok, ès bal oldalamon áll Kiki, jobb oldalon a tükrözött fal. Hol tükörből mozizom, hol meg Kikire ès a melleire nèzek, na jó arra is hogy kezeivel vègig izgatja a farkam. Nem gyors kivègzős mozdulatok, finoman erotikus, hogy tovább tartson. Rábíztam az időt, amikor úgy èrezte jöhet az èlvezès szólt, mèg pici kezezèst kèrtem, majd elèlveztem, kamera felè tartotta a farkam. Mondtam folytassa, kezeivel gyorsan összehozta a másodikat is. Nem volt megállás, azonnali folytatást kèrtem, ha nem is olyan gyorsan, de a harmadik is meglett, pont ahogy terveztem, szünet nèlkül. (Kamerák majd kikapcs, arcmaszk levet) Kiki kezet mosott, mivel az otthagyott törülközőt használta kaptam egy zsír újat a letusoláshoz. Utána szívèlyes vendèglátóvá alakult, szóval a forgatással nincs vège, nem kell kapkodni, nincs időzavar. Megvendègel mindenfèle finomsággal. Ami máshol időhúzás lenne az itt kom ..."
"Amikor megérkeztem meztelenül várt az ajtóban. Kicsit bénáztam az ajtószámozással és drukkoltam, hogy jó ajtón kopogjak. Amikor megláttam, már sejtettem, hogy nagyon is jó helyen járok. Betessékelt és megmutatta a szobát, ahol leszünk. Én voltam aznap az első vendége és mint kiderült a későbbi beszélgetésből, hogy vannak kolléganői is, de még nem értek be. Így szabadon flangálhattam a fürdőbe, miután én is megszabadultam a gönceimtől. Amikor visszaértem, Zoé már az ágyon feküdt széttárt lábakkal és kéjesen dobálta őket jobbra és balra. Én megálltam az ágy végénél és gyönyörködtem a látványban. Ő hirtelen felpattant az ágyra és odajött hozzám, pontosan a melléig értem, ahogy az ágy tetején állt. Átölelt és kedvesen simogatta a hajam. Én a melleit cirógattam és átölelve egyre lejjebb simogattam a hátát és a fenekét. Majd elhelyezkedtünk az ágyon és én kezdtem el kényeztetni. Kifejezetten f ..."
"Saját korlátaim miatt az együttléttel kapcsolatban senki ne várjon Jókai regényekben megszokott részletességet. A korábbi beszámolóban olvasható játékszabály ismertetés, bár készültem rá lélekben, fel sem merült. Emma kedvesen és természetesen irányította a dolgokat, és a dolgokat pedig irányítani kell egy szolgáltatás során. Szóval kijutottam a fürdőbe, majd leheveredtem az ágyra, natúr franciával kezdtünk, ami kölcsönösségbe ment át, majd kértem, hogy lovagoljon meg, és legvégül kutya pózban lett vége a közös testmozgásunknak. Bár többre lett volna mód, én egy menetes vagyok, amit ma nagyon sajnáltam. A franciája nagyon finom volt, a kölcsönösség során pedig jó illatú, és szemet gyönyörködtető tájakkal találkoztam. Ezért sokan fognak megkövezni itt, de sosem hittem benne, hogy egy szolgáltatást nyújtó lánynak valódi örömet lehet szerezni az együttlétek során, az én szerény ..."
"Az ajtó mögött megbújva várt, és azonnali kedvesség az arcán amely ölelkezéssel párosult, majd finom csókokkal hozta tudomásomra, hogy nagyon örül, hogy talizunk. Én meg is locsoltam és szép rászabott versel amiért egy finom gin/tonikot mixelt.:-) A tusolás után már forrósodott a hangulat a hálószobában, ahol egy nagy franciaágyon teljesedett ki. 69-es pózban kezdtünk, de a hangok alapján kegyetlen szopásban részesültem, cuppogás, nyálcsorgatás, faszrázás kiséretében. A kerek feneke betakarta az arcom, de én még jobban széthúztam és az ánuszára vetettem magam, pontosabban a nyelvem. Imádja, ha nyelvvel kényeztetik/izgatják a feneke nyílását. Teljesen kinyaltam, amennyire csak lehetett és már vártam, hogy gumi kerüljön a "vezérre", amit nagyon izgatóan szájjal segített fel. Megmarkolta a tövét és már bele is ült, igaz finoman kezdte, de aztán úgy járt a "segge", hogy nem tudtam mire konce ..."
"A késés, futás, stressz miatt kifulladva, feszülten érkeztem. Ő két puszival üdvözölt, bemutatkoztunk, aztán a kanapéra invitált. Beszélgettünk, közben éreztem, hogy kezdek megnyugodni. Kicsit jobban megismertük egymást, Lia ügyesen oldotta a feszültséget, jó a humora, sokat nevettünk. Aztán elküldött zuhanyozni, mondván, ő akár az egész randit el tudná dumálni. Én is, válaszoltam, jók leszünk így együtt. Megvolt a zuhany, visszatértem a szobába, vendéglátóm meztelenül várt rám. Állva folytattuk ismerkedésünket, sok csókkal - ezek finom ajakkóstolások voltak, a nyelv nem került elő - rengeteg simogatással. Levette rólam a törölközőt, és a kanapéra dobta. Ezután a franciaágyra parancsoltam, mert fel akartam fedezni ezt a csodás testet. Mindenhol összecsókoltam, ajkaim virtuóz táncot lejtettek selymes és illatos bőrén. Játszottam a mellbimbókkal is, közben kezemmel lecsúsztam a csupasz pun ..."
"Mikor megérkeztem a lakásba, átadtam neki az ajándékaimat, amikkel remélem, hogy örömet okoztam neki. Ez a második találkozónk volt, szóval már ismerem a járást. Először bementünk a hálószobába, ahol Bella már elkezdett feltüzelni a tekintetével. Elkezdtük simogatni egymást, ölelkeztünk, csókoltuk egymás testét. Majd elmentem zuhanyozni, hogy kezdetét vehesse a szeánszunk. Tisztálkodás után ismét a hálószobába mentünk. Elkezdtünk csókolózni, Bella csókja finom, gyengéd, nem az a fajta, aki ledugja a nyelvét a torkomba. Levettük róla a ruháját, ami alatt volt még egy fekete fehérnemű is. Csókolózás közben egymás testének simogatásával fokoztuk az élvezeteket, majd elfeküdtünk az ágyon. Elkezdtem a számmal lejjebb haladni, a fehérneműből kiszabadítottam a cickókat. A cicik jól reagáltak az izgatásra, a bimbói a gyémánt keménységével vetekedtek. Ahogy haladtam lejjebb, a fehérnemű teljes ..."
"After I got out of the shower, Bia greeted me in matching lingerie. I kissed her neck and helped her undress/ Next, I asked her to lie down so I could like her pretty. Bia has a very pink pussy, with small pussy lips and a nice, little clit. I went to work licking the sweet pussy of Bia, and she responded by thrusting her hips into me. After about ten minutes, Bia started to breathe and started to shake uncontrollably. Bia had an intense orgasm, but I was not done and continued eating her pussy until she climaxed. Bia was sexually spent and begged to spot and I did. Now it was time for Bia to show me what she could do. Bia attacked my cock like a hungry animal and sucked on my cock with passion and vigor. I had to make Bia slow down and then passionately kissed the horny girl. I went back to licking the sweet pussy of Bia, and she had her third orgasm of the day. Bia was determined ..."
"Beengedett, puszikkal üdvözöltük egymást, lepakoltam, majd mentem utána a szobába. Leültetett az asztal mellé, megkínált egy pohár vízzel, megbeszéltük, kivel mi történt a legutóbbi randi óta. Ezután törölközőt kaptam, és elmentem lemosni az út porát. Mire visszatértem, rajta már csak a fekete köntöse volt, amiből úgy szeretem kibújtatni. Most is megtettem, és eleinte állva csókolóztunk. Tessza csókjait (is) receptre írnám fel, elképesztő módon tud bánni az ajkaival és a nyelvével. Megfordítottam, hogy hátulról csókolhassam a nyakát és simogathassam a testét, ő jóleső sóhajokkal reagált erre. Visszafordítottam, hogy adhassunk még pár csókot egymásnak. Közben a kezével ismerkedni kezdett kőkemény farkammal is, de - ekkor még - nem hagytam kibontakozni, és az ágyra parancsoltam. A hátára fektettem, és az ajkaim felfedezőútra indultak a testén. Csókoltam a nyakát, játszottam a melleivel, si ..."
"Zuhanyzás után átbeszéltük a programot, jeleztem, hogy két levezetést, két szájba élvezést szeretnék. Nem sokat teketóriáztunk, Szofi gyorsan hanyatt parancsolt, és elkezdőtött az egymással ismerkedés. Mind melleit, mind intim területét beleértve szabad utat kaptak kezeim, szám. Először gyönyörű, nagy melleit kezdtem szeretgetni, miközben ő finoman ráfogott farkamra. Nagy udvara és bimbói is jól reagáltak, és hamarosan Szofi sóhajtozásai is jelezték, hogy szereti, ha foglalkoznak velük. Hát, én foglalkoztam, persze, csak finoman. Ő pedig rákérdezett a 69-re, nem mondtam nem-et. Fölém helyezkedett, széttárta combjait, és egy nagyon finom, gyönyörű csupasz punci került szám fölé. Elkezdtem finoman nyalni, ő pedig rákezdett felejthetetlen franciájára. Ez az egyik kedvenc helyzetem, nagyon szeretem, ha egy nő úgy kényeztet, hogy közben (valamennyire) neki is jó. Itt ezt éltem át: puncija egy ..."
"Miután zuhanyzóból visszatértem, kihámoztam az ágy szélére ülve a fehérneműjéből. Közben a popsiját simogattam, markoltam és a cicijét csókolgattam. Nagyon izgató volt, a bőre finom, puha, a popsija és a cickói pont a tenyerembe illettek. Ezután finoman, érzékien kezdett simogatni és meredező farkamat is végig-vigig simította. Kölcsönösség oké volt számára, így 69-et kértem. Fantasztikus látvány és érzés volt, ahogy pici popsija az arcomhoz került miközben ő a farkammal volt elfoglalva. Kézzel segítette a folyamatot, de ez nekem tetszett. Közben be-bekapta a farkam és a nyelvével is finoman dolgozott rajta. Én a csiklójával voltam elfoglalva és annyira finom volt, hogy nem bírtam betelni vele. Egy idő után éreztem, hogy jön a vég, ezért finoman jeleztem, hogy álljon le. Á vette az üzenetet és hagyta, hogy csak én kényeztessem. Nyaltam a punciját és közben a popóját markoltam. Éreztem, ho ..."
"Fordulás után hozzámsimult, simogatott, csókolóztunk. Ezt nevezem barátnő hangulatnak, egy feszes test simul az enyémhez, és elhiteti velem, hogy ugyanúgy ínyére van ez az egész, mint nekem. Aztán végigcsókolgatva mindenemet eljutott a célhoz, itt kapott mindent az ezredes. Nyalintásokat, puszikat, nedves, tempós szopást, lassabb, vákuumos-cuppanós szívásokat, és hát a hozzá társuló hanghatások tették ezt az élményt teljessé - nyögések, sóhajtások, és a nedves hangok szinte megőrjítettek. Kézzel is rásegített néha, hogy közelebb kerüljünk a végkifejlethez, de a csúcsponton a szájában voltam, végig ott is maradtam, nem eresztett el és nem láttam semmit vissza abból, amit megszerzett tőlem. Egészen elképesztő élmény volt. ..."
"Klasszikus footjob-ban egyeztünk meg, mint kivégzési módban. Azt mondta, sokszor csinálta már, én pedig kíváncsi voltam rá, hogy egy ilyen fiatal lány hogy intéz el a talpacskáival. Előtte azonban még megkértem arra, hogy hasaljon végig a tatamin. Ahogy ott feküdt, én lementem a redőződő talpaihoz és végignyalogattam őket. Nem egyszer, nem kétszer, hanem sokszor. A végére teljesen nyálban úsztak. Aztán jött az utolsó felvonás. Egymással szemeben helyezkedtünk el a tatamin. Bőségesen csorgatott olajat a péniszemre, majd az egyik meztelen talpával izgatni kezdte. Végigsimította, majd a zacsit is. A lábujjaival izgatta a makkom. Mindezt nem gyorsan, hanem lassan, kéjesen csinálta. Mint egy vadász, aki levadászni készül az áldozatát, és élvezi a játékot. Pótolta az olajat. Rátolta a farkam a talpával az alhasamra. Simogatta. Aztán a két csupasz talpacskája közé vette, úgy húzta, egyre gyor ..."
"Eleg rutinos van menetrend ha nem tudnád mi legyen a következő lépés kapsz hozzá instrukciókat, nekem ez kifejezetten tetszett. Amúgy franciaval kezdett ez a vtr miatt végig is mehetett extrakent, aztán csak beszélgettünk szóval sokkal nem tudom kiegészíteni az akciót, de ez a része legalább volt annyira kellemes és kielégítő nekem. ..."