A konkurens oldalon figyeltem föl a hirdetésére. Régóta köztünk van, de elég hektikusan elérhető.
Egyrészt civil foglalkozása is van. Másrészt elmondása alapján megvan a fix vendégköre, emiatt nem is nagyon töri magát az új kliensek szerzésében. Telefonon szinte lehetetlen elérni, viberre sokkal jobban reagál de ott is csúsztathat a már megbeszélt időponton.
Olvastam róla beszámolókat ezért tudtam mire számíthatok és ráértem egész este szóval nem zavart, de ezzel számolnia kell annak aki fölkeresné.
Azért az én példám is bizonyítja, hogy egyáltalán nem lehetetlen eljutni hozzá, csak rugalmasnak és kitartónak kell lenni.
Megközelítés:
15-ik kerület frekventált része. Az 5-ös és a 25-ös busz is a közelben tesz le, de még az Istvántelki vasútállomás sincs messze. Én autóval érkeztem, de hétköznap este lévén alig volt már hely a környező parkolókban. Bármikor máskor szerintem ezzel sincs gond.
Pontos infókat kaptam a bejutáshoz.
Helyszín:
Életvitelszerűen él ahol fogad téged, de attól még tisztaság és rend van csak látszódnak a mindennapi élet nyomai. Van egy huszonegynéhány kilós kutyusa is, rendkívül jól nevelt és semmi probléma nem volt vele míg ott tartózkodtam, de ez talán valakinek zavaró lehet. Egy másfélszobás panel lakásról van szó egyébként ahol az action a kisebbik szobában történik egy franciaágyon. A fürdő is teljesen rendben volt. Elég tágas, megfelelő mennyiségű tusfürdővel, szájvízzel.
Hirdető külseje:
Megfelel a képeknek, de azért régebben készültek a feltöltött fotók. Már nem olyan hamvas mint azokon, csak innen sejteni, hogy azért néhány évvel ezelőttiek. Amúgy az alkata dettó olyan mint rajtuk, talán kicsit kevésbé feszes és az arca sem olyan baba már.
A 30-as évei közepe felé járhat míg a fotói többségén szerintem huszonéves lehetett, ennyi a különbség.
Egyébként alig változott, jó genetikája van és még mindig csinos de nem az a hollywoodi szépség. Szándékosan nem írom, hogy szomszédlányos.
Az utóbbi időben ez a jelző már-már pejoratívé vált a beszámolókban, és általában a nem szép lányok szofisztikált jellemzésére használták, ezért ő rá még véletlenül sem írnám ezt. Az ő külsejével szemben nem hiszem, hogy bárkinek is kifogása lenne, de mégsem emiatt keresik a legtöbben hanem az elképesztő franciája miatt.
Action:
Egy órára neveztem be hozzá bízva abban, hogy összejön nála két kör. Viberes egyeztetésnél is kiemelkedően közvetlen volt, hiába csúsztatta az időpontot, valahogy semmi bosszúság vagy negatív érzésem nem volt emiatt egy pillanatig sem olyan természetesen és könnyeden zajlott a kommunikáció. Sokkalta inkább olyan hangulata volt az egész csevegésnek mintha egy régi osztálytársam/barátom látogatnám meg, minthogy egy szolgáltatást vennék igénybe. Ez a fajta oldottság a személyes találkozásnál is megmaradt, de ez a "haveri" hangulat nem is tudott átfordulni randevú szagúvá. Apple nagyon önazonos, már elég régóta a szakmában van, túl is van egynéhány dolgon és egyébként is elég karakán és egyenes ahhoz, hogy aki egy kicsit is megismeri az számon kérhetné rajta az illúzió teremtés hiányát.
Azt egyértelműsíteni szeretném, hogy kedves volt végig és egy pillanatig sem volt flegma vagy lekezelő. De azért nem egy tündér. :D Aki alázatos odaadást keres az nem nála fogja megtalálni.
Ettől függetlenül kimondottan jó hangulatú volt végig a találkozó, kellő öniróniával és poénkodással, nem túl sok romantikával.
Megérkezésemkor üdítővel kínált, csevegtünk kicsit, majd a fürdőszoba kör után az ágy mellett kezdtünk ismerkedni. Bár írtam a romantika hiányát, de azért lehetett vele csókolózni, mi több! Igazán finom nyelves csókok voltak, mindenféle alibizés, elhúzódás, kellemetlenkedés nélkül.
Hamar a szájában találtam magam ahol hamar megtapasztaltam földöntúli tehetségét a szopásban. Hát igen, ebben valami elképesztően ügyes. Van nála kényszer extraként, de már alapból is úgy húzza rá magát, hogy az máshol simán felér a kényszerrel. Gyakorlatilag másodpercek alatt elnyelt nagy gurgulázások közepette, bőnyállal, orra folyamatosan a hasamnak nyomodva, a szemedbe nézve. Nem csoda, hogy a legtöbben emiatt keresik fel, én a méreteimmel nem állítottam extrém kihívások elé de biztos vagyok benne, hogy kb. bárkivel meg tudja ezt csinálni.
Én nekem viszont a dugás fontosabb a franciánál így most is viszonylag hamar leállítottam, hogy neki tudjunk kezdeni. A szex is nagyon jó vele, húz magára, nyög, csókol, érezhetően akarja. Igaz úgy akarja ahogy neki jó, és itt jobb ha te alkalmazkodsz. Mivel én alapvetően a lassúbb érzékibb együttléteket szeretem, így azért nem volt meg a tökéletes összhang.
Ennek ellenére is mesés volt, mert tényleg jó csaj és ügyes szerető, ráadásul mivel emberileg is szimpatikus nekem, ezért nem volt feszültség ebből sem, sőt, megmaradt a jó hangulat, de a katartikus kefélés élménye nem valósulhatott meg. Amire pedig az adottságai miatt lett volna esély. Kellően nedves és befogadó volt már az elején, pont annyira szűk amennyire kell, nagyon jól mozog és egy hevesebb aktusnál valószínűleg ez még inkább előjön.
Mivel én már kellően kikészült állapotban mentem oda ezért egy vadabb fickándozására elsültem valamikor félidő körül. A második kör pedig nem jött össze. A legtöbb lánynál ez így van egy óra alatt általában, de azért van rá ellenpélda is a praxisomból. Ahhoz kell valami olyan plusz ami ott és akkor nem volt meg. A maradék időben így már javarészt csak beszélgettünk, majd időm lejártával elindultam.
Elszámolás:
Az óra 30 ezer, félóra 25 de alapvetően egyszeri lehetőség van. Órában ha összejön a második akkor 35. A kényszer extra 5 ezer. Én 35öt fizettem előre, extrák nélkül, bízva a második tűzijátékban. Habár csak egyszeri lett végül, de az időt kitöltöttem és próbálkoztam is. Apple ha nem is törte össze magát, hogy sikerüljön azért asszisztált hozzá. Nem érzetem volna korrektnek ezek után visszakérni, de azért elégedett sem vagyok.
Összkép:
Érdekes és szórakoztató lány, akihez igazán kitartónak kell lenni (vagy jókor ráírni) ha randizni szeretnél vele, de megéri.
Sértődékenyeknek, félénkeknek, dominánsoknak, rugalmatlanoknak kevésbé ajánlanám. Egyébként nagyszerű élményeket lehet vele átélni. A szexben nagyszerű, a mélytorkozása pedig tényleg frenetikus.