Egyeztetés:
Kata hirdetése már régóta a kedvenceim között van, barátnőjéével, Líviáéval egyetemben, akit a napokban végre sikerült meglátogatnom és nagyon jól éreztem magam vele. Ezen felbuzdulva úgy döntöttem, felkeresem Katát is, hátha hasonló, pozitív élményekkel leszek gazdagabb. Ma reggel kerestem telefonon, amikor az oldalon jelezte, hogy most felveszi. Szerencsére mára is tudtunk egyeztetni időpontot annak ellenére, hogy október 23-a van. Telefonon csak a szájba élvezésről érdeklődtem, hiszen a többi információ megtalálható az adatlapján. Miután ezt is megtudtam, abban maradtunk, hogy délután 2 órára fixáljuk le az órás találkát, de azért erősítsük meg VTR-en, meg neki is meg kell néznie, hogy biztosan jó-e. A VTR-re már nagyon gyorsan reagált, jó volt neki is az időpont.
Action:
A kapu előtt telefonon kaptam az egyértelmű instrukciókat a bejutáshoz, majd a lakásnál már nyílt is az ajtó mire odaértem. Kata kedvesen fogadott, érdeklődött hogyan telik a napom és beinvitált a szobába. Itt röviden megbeszéltük és el is rendeztük a rózsaszálakat, majd levetkőztem, megkaptam a törülközőt és egy gyors kétbetűs kitérő után következett a fürdés. Kicsit meglepődtem, de egyáltalán nem bántam, mikor Kata mondta, hogy csatlakozna ő is. Bár a közös fürdés is szerepel az adatlapján, bevallom, nem figyeltem. Mindenesetre kellemesen elcseverésztünk miközben lemosta a hátam, aztán pedig leöblítette elölről is rólam a tusfürdőt. Ekkor még kicsit meg voltam illetődve és hagytam, hogy ő intézhesse saját magát. Megtörülköztünk, majd kiöblítettem a számat szájvízzel és célba vettük a hálószobát.
Itt következett a második kellemes meglepetés, ahol is Kata felállt az ágyra, mondván "így egyforma magasak vagyunk". Azért ez egy kicsit túlzás volt, mindenesetre nagyon szexinek találtam, mint említettem korábban is, az alacsony lányok nekem zsánereim. Így hát én az ágy előtt, ő az ágyon állva kezdtünk csókolózni egymást ölelve, egymás testét felfedezve. Kata nem volt szégyenlős és a nyelvét is használta, engem sem kellett féltetni e tekintetben :) Miután jól kitapiztuk és kipuszilgattuk egymást, megkértem, hogy helyezkedjen kényelembe és hadd kényeztessem egy kicsit. Úgy tűnt, egyre gondoltunk, vendéglátóm ledőlt a hátára és combjai közé engedett. Lelkes ténykedésemet kellemes hanghatásokkal, mozgással és a fejem magához húzásával honorálta. Nagyon tetszett, ahogy átéli és élvezi, abszolút társ a kölcsönös franciában. Úgy tűnt, sikerült jól csinálnom, mert kisvártatva elélvezett, majd még egy második menetet is csaptunk :) Utána megint egy húron pendülve csere-beréltünk és most Kata jött a lábaim közé és mutatta be francia tudását, amit csillagos ötösre értékelnék. Megvillantotta mélytorkos tudását is, amit hasonlóan hibátlan osztályzattal jutalmaznék. Úgy tűnt, nem okozott neki különösebb gondot a farkam eltüntetése, annak ellenére, hogy az átlagosnál vastagabb vagyok. Mikor már nem bírtam tovább magammal, gumit kértem és hátulról szerettem volna kezdeni, hogy közvetlen közelről is megcsodálhassam Kata szoborszerű tökéletességű fenekét, amit eddig csak a tükörből figyeltem. Nem volt ellenére, így hát túlfűtött kutyusokként gabalyodtunk össze. Élvezet volt hol a csípőjénél fogva húzni magamra, hol a kerek fenekét markolni. Egy pillanatig úgy éreztem, el is fogok élvezni itt és most, de aztán felülkerekedett az érzés, hogy de jó lenne, ha még folytatódna a dolog. Így hát felvetettem, hogy most ő jöjjön felülre, de úgy látszik, Katának már volt egy határozott elképzelése a folytatásról és szemből kért :) Hát hogyan is foszthatnám meg ezt a szexi hölgyet a kívánságától, na meg nekem sem volt ellenemre a misszionárius, így hát papás-mamásban következett a folytatás. Itt is végig jelen volt, aktív résztvevőként mozgott velem és simította a testem, miközben a farkam ki-be járt a puncijában. Hol jobban felegyenesedve, élvezve a cicik látványát, hol ráborulva, ölelkezve folytattam, míg technikai szünetet kellett kérnem, hogy megtörölhessem az izzadó homlokomat. A rövid szünetből visszatérve most már tényleg lovaglóba váltottunk, ami számomra lehetővé tette, hogy kicsit pihenhessek, miközben Kata formás melleivel játszottam és popsiját markoltam. Egy jó kis vágta után azt kértem, hogy franciásan "végezzen ki", amit (már meg sem lepődtem), tökéletesen hajtott végre. Mélytorkosan kényeztetett és segített eljutnom a csúcsra, majd kedvesen megvárta, hogy lenyugodjak, addig végig a szájában tartva a velem egykorút.
Ezek után kaptam papírtölrőt, amíg Kata kiment és rendbe tette magát. Miután visszatért, rögtön felajánlott egy masszázst, amit örömmel elfogadtam. A masszázs nem szakszerű, de annál érzékibb. Hasamon feküdtem, fejemet oldalra fordítva, miközben Kata a másik oldalról szorosan mellém feküdt és simogatott, masszírozott. Kértem, hogy legyen szíves szóljon, amikor közeleg az óra vége, mert én most teljesen elvesztettem az időérzékemet :) A masszázzsal és a beszélgetéssel tényleg hamar elrepült a hátralévő idő és ideje volt újra lezuhanyozni. Kata most is csatlakozott hozzám, ami persze nem volt ellenemre. Miután mindketten tiszták lettünk, következett az öltözés és a búcsú ideje.