• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Weboldalukon keresztül foglaltam le az időpontot csütörtökre, majd itt VTR-en megerősítettem. Mindkettőre hamarosan kaptam egy-egy megerősítő választ.
  • Megközelítés:

    Kocsival mentem, mert volt más dolgom a városban. A környéken már jártam korábban kocsival -szintén hölgyhöz mentem-, akkor is és most is ki kellett fognom egy árválkodó üres helyet. Alapesetben nehéz szerintem találni, mélygarázs van a lakóknak mindenhol, ettől függetlenül a környék a felszínen tele van autóval.
    BKV-val nem tudok nyilatkozni, ahogy láttom azért a 3-as metró vonalán van, maximum eg 5-10 percet kell gyalogolni a házig.
    A bejárat könnyen megtalálható, kicsit hamarabb értem oda, addig gyönyörködtem a Duna parton (könnyen megközelíthető).
  • Helyszín:

    Újépítésű ház, az ezzel járó viszonylag friss, ropogós bútorzattal. Az előszbába beérve enyhén sötétített minden, neon fényekkel. 3 szobát láttam, illetve a fürdőt.
    Masszázspados szobát kaptam, a célnak megfelel, mindkét oldalt a szobának nagy tükörrel. A fürdő marha nagy, benne egy sarokkáddal, meg mosó- és szárítógéppel. Tisztálkodó szerek voltak, a kádban normálisan le lehetett zuhanyozni, majd a tiszta törölközővel szárazra törölni magam. Az instrukciók (hogy mi merre, melyik szoba, hova menjek) korrektek, határozottak voltak.
  • Hirdető külseje:

    Amikor elérkezett a bejáratnál az idő felhívtam a telefonszámot. Egy kicsit fáradt hang szólt bele a telefonba, határozott, szűkszavúan, de megkaptam a bejutáshoz szükséges dolgokat. Fent már várt. Mikor beléptem az ajtón egy kellemes csinos, virágos utcai "egybeszoknyás" ruhában fogadó hölgy várt. Bájos teremtés, bár a hangja és annak szolídsága nem illik hozzá. Nem tudom hogy fogalmazzam meg - és bántó sem szeretnék lenni, mert ennyit nem érdemel meg és nem ér -, de nekem nem volt valamiért szimpatikus a hangja. "Disszonáns" volt. :)
    Miután visszaértem fürdőből átöltözött világoskék melltartóba és egy ún. fekete "skirtbe". A haja két oldalra hosszan befonva. Úgy néz ki, mint a képeken. Nagyon jámbor, csendes és visszahúzódó. Masszázs közben kicsit sokszor volt csend, egyszer próbált egy átlagos témát bedobni, amivel ezt elhesegettük, de a kivesézése után ugyanúgy visszatért a csend. Úgy voltam vele, hogy nem szükséges nekünk világmegváltó beszélgetést tartani, nem is ezért mentem, így kivételesen próbáltam relaxálni (amit a dögmeleg okoz a szervezetemmel, azt inkább hagyjunk :) ). Melltartó végig fennmaradt, simogatást, érintést nem ajánlotta fel. Én nem forszíroztam. Összességében: külsőre a kedvencem Esther, belsőre nem találtam meg benne azt, ami engem megfogna.
  • Masszázs:

    Masszázzsal kezdtük. Rögtön törölköző le (kérésére) és hasra a masszázspadra. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez a fajta masszázs már kellett a testemnek, a lelkemnek. Nagyon jól maszíroz, rendesen nyomja ki a csomókat, mondhatnám laikusként, hogy szakszerű tényleg. Bokától-vállakig mindent átmasszírozott, kivéve talp és karok. Csatlakozva az előző beszélgetéshez, keveset beszéltünk, relaxálásra koncentráltam.
  • Kényeztetés:

    Fordulás után szépen-lassan felvezetéssel elkezdte masszírozni, beolajozni a környéket. De nehezen indultam be, kevés volt számomra az inger (ez az én hibám, kicsivel többhöz szoktam hozzá, és tudom, hogy ez nem az a szolgáltatás), illetve a fent említett tényezők sem könnyítették meg a dolgot. Egyszer-kétszer furcsa, kicsit idegen mozdulatokat vitt bele a masszázsba, de egy rossz szót nem szólt, hogy nem sikerült merevedést produkálnom. Próbáltam nem rágörcsölni, így a holtpont átlépése után megtalálta azt az érzést, amivel beindultam, és hamarosan határozott mozdulatokkal elröppentem. Kellemesen letörölte az "angyalcseppeket", megnézte, hogy szabad-e a fürdő, majd elszaladtam zuhanyozni (kb. 50-kor mehettem zuhanyozni) még épp időben.
  • Elszámolás:

    A végén adtam oda neki borítékban. VTR-t megkérdezte, amire igennel válaszoltam. 24 rózsaszál volt, ahogy az itt le is van írva.
  • Összkép:

    Összbenyomásom elég vegyes. Tudom/tudtam, hogy kicsit "ingerszegényebb" környezetbe jövök (csók vagy francia, stb. nélkül), így ezt vállalva próbáltam a határaimat feszegetni. Majdnem belesültem (he-he, vagy inkább nem :) ), de nekem a hangjával a stílusával nem ragadott el, nem lett a kedvencem, így ez sem segített -szerintem. A célját a szolgáltatás elérte, ha ajánlanom kellene, akkor azt mondanám, hogy ki kell próbálni, hátha valaki megtalálja Estherrel a közös nevezőt és egy nagyszerűt alkotnak. Nekünk ez most nem sikerült, megyünk tovább. :)
Happy Massage