• Beküldte:
  • Kendra reagálása

    Kedves Lali68!

    Köszönöm az Istennös besorolást,igazán megtisztelő! 😊 Én is nagyszerűen éreztem magam veled, és várom a folytatást!
    😘

  • Egyeztetés:

    Telefonon hívtam délután kettőkor, sokáig csörgött, de felvette. Egyeztettünk időpontot, hatra. Korábban már találkoztunk, de nem mentette el a számomat és a hangomról sem ismert fel. Ezért kapott egy ejnye-bejnyét. Írtam vtr-t is,amit elfogadott. Itt viszont írta, hogy így már megvagyok.
  • Megközelítés:

    Autóval voltam,szinte nem volt forgalom, furcsálltam is. A ház előtt hatalmas parkoló van és mindig van szabad hely ami hatig fizetős.
  • Helyszín:

    Új építésű ház és a lakás is az, nyilván. Patyolat tisztaság mindenhol. A nappaliból, a baszobából és a fürdőből és egy külön WC helyiségből áll a lakás. A nappali tágas és itt van egy konyha sarok is. A fürdőben kád van, mosdó és mosógép. Többféle tusfürdő és szájvíz is van. A törölköző az ágyra volt kikészítve. A szobában egy szék ahova a ruháimat tettem és egy ágy található. Az ágy nagy és kényelmes, nem nyikorog pedig lett volna rá oka.
  • Hirdető külseje:

    Kendra jó nő! Bővebben, bomba jó nő. Én így gondolom! A haja félhosszú melírozott. Az arca gyönyörű és amikor nevet még szebb. Tetszik Benne, hogy sokat nevet, nagyon életvidám. a Mellei hatalmasak, szilikon, de nagyon jó markolászni, nem brutál kemény, éppen jó. A feneke kemény, jár edzeni és ez meg is látszik Rajta és nem csak a fenekén, úgy általában. A puncija csupasz, illatos és minden jó amit el tudtok képzelni. A képet a személyisége teszi teljessé, mert mit ér a szépség? Kendra kedves, aranyos, csacsogós, igen, szóval tartott, van humora és szeret is viccelődni. Engem meggyőzött már az első találkozásunkkor, most pedig újra megbizonyosodtam, hogy jó helyen járok.
  • Action:

    Az ajtó mögé bújik úgy enged be, de aztán előjön és meztelen. Én kértem így, meleg van, ne bajlódjunk a ruhával! Tetszik a látvány, gyönyörű teste van! Jön és ad egy csókot, fognám de kicsúszik a kezeim közül. jön ismét, újabb csók,de most ott marad, simogatom a fenekét és a melleit, otthagy és megy a szobába. Én utána, vetkőzöm és megyek fürödni. Mikor kijövök üdítővel kínál, de meghagyom a végére, akkor biztos jól fog esni.
    A szobában állunk egymással szemben és csókolózunk. Szeretem a csókját, nem folyamatos, egy csók aztán mond valamit, nevetünk. Sokat nevet, ezt is szeretem Benne! Simogatom, Ő is megfogja a farkamat és húzogatja. kifordítom, előre hajol, a fenekéhez nyomom a fütyköst és mozgatom fel-le. Az ágyra fekszik megyek utána és a fejéhez térdelek. A szájába veszi, de tövig! A feje alá nyúlok és húzom, nem ellenzi, nem vagyok durva, de azért húzom. A másik kezemmel a lába közé nyúlok, veszi a lapot és kitárja előttem. Izgatom a csiklóját és benyúlok a puncijába, kezd nedvesedni. Átteszem az egyik lábam fölötte és a cicik közé teszem. megfogom őket és összeszorítom, közben mozgok előre-hátra. Előrébb megyek és újra a szájába teszem, fogom és húzom a farkamra és tolom is bele. Egy kispárnát tesz a feje alá és így még jobb. Kérdezem, hogy a fejlelógatós franciáról mi a véleménye, perverzió az? Mitől lenne, tőle mehet, feszegessem a határait nyugodtan, mondja. Lemegyek az ágyról, Ő pedig lelógatja a fejét, berogyasztok és a szájába teszem. Annyit kér, hogy Ő irányíthasson, ez rendben van. Tolom, Ő pedig engedi, felvesszük a ritmust és, hú, nagyon jó! Simogatom a melleit, elérem a punciját és ujjazom is. Előre hajolok teljesen és nyalom is a csupasz puncit. A farkam még mindig a szájában van természetesen. Aztán átlendülök a másik oldalra és a combjai közé hasalva nyalakodom tovább. A puncit és a popsit váltogatom. Sokáig csinálom, sóhajtozik is, de el nem élvez. Lassan gumit kellene húzni! feltérdel érte és ott a gyönyörű feneke előttem. Ezt nem lehet hagyni! Megfogom és így is kinyalom. A gumi felkerül, Ő pedig a hátára fekszik és szétteszi a lábát. Elé térdelek és beteszem Neki. Közben elmondja, hogy a ,, kicsi de játékos" Nála nem opció. Neki vastag kell, és ne finomkodjak Vele Kúrjam keményen a pináját ! A drága Kendra mond még más dolgokat is ,de azt inkább most nem írom le. A lényeg, hogy az Ő elvárásai szerint zajlik az aktus. Szemből kezdünk és a lába oda-vissza jár az ágytól a nyakáig és ezt az utat többször is megtesszük. Én megpróbálok mindent, Ő pedig pajzánul biztat közben. Vadak vagyunk és szenvedélyesek. Sokat csókolózunk amit csoda jó Vele csinálni. Gyűröm a hatalmas dudáit és szopogatom a bimbóit. Bedugja egy ujját a számba, az enyémet pedig Ő szopogatja.
    Fordulunk és hátulról dugom tovább. Fogom a kemény popóját és adom Neki. Ma is volt edzeni az elmondása szerint, meg is látszik rajta, tényleg kemény és jó simogatni. Benyálazom egy ujjamat és a popsiját izgatom vele. Megjön a hangja is, zihál és nyög miközben kufircolom. Lehasal alattam, a farát azért feltartja, hogy jobban hozzáférjek. A nagy üzekedésben megizzadok és egy csepp a hátára esik. Technikai szünetet tartunk, törölközőért szalad és letörölget. Milyen figyelmes a drágám!
    A hátamra fekszem, pihenek egy kicsit, a munka az Övé mostantól. Jön és beleül. Egyenes derékkal csinálja és tempósan aztán előre hajlik és a méretes ciciket a mellkasomra teszi. Megmarkolom és felváltva szopogatom őket. A fenekéhez nyúlok és simogatni kezdem majd széthúzom és így emelgetem Magamon, Felemelem és teljes erőből Rám zuhan, jó mélyre engedve magába. A kérésemre megfordul és farral van felém. Brutális a látvány, ahogy a farkam ki-be jár a puncijában. Előre hajlik és megfeszül a feneke.
    Az ágy mellé térdelek és magamhoz húzom úgy, hogy a feneke kicsit lelógjon az ágyról. Ad egy párnát a térdem alá. A falnak támasztom a lábam és ahogy bírom dugom .Ez viszonylag kényelmes póz és mélyre tudok hatolni miközben a combjaiba kapaszkodom. Úgy csattogunk, hogy csak na! Kendra felemeli a fejét az ágyról a szemembe néz és hangosan nyög. Kérdezem, hogy jó, igen, mondja, de mégsem élvez.
    Az ágy mellé állok Ő pedig a szélére ülve franciázik és a golyókat nyalja időnként. Szájba élvezés a cél, de eléggé elfáradtam. Kérem, hogy maszturbáljon előttem. Felfekszik az ágyra kitárja a combjait és készségesen csinálja. Tetszik a látvány és jön vissza az erőm. Az ágy szélére ül és az utolsó pillanatban a szájába teszem. Hatalmasat élvezek. Megvárja a végét, nem türelmetlen. Mikor visszajön a fürdőből mondja, hogy az első spricc torokra ment. Elnézést!. Fürdés után megiszom az üdítőt, tényleg jól esik. Kendra még mindig meztelen, csókolgatjuk egymást és a fenekét simogatom. Az ajtó felé terel, egy utolsó csók és eljövök.
  • Elszámolás:

    Az action után a konyhapultra tettem. Az alap mellé egy extrát kértem ,így lett kerek a világ és a virág!
  • Összkép:

    Csodás órát töltöttem Kendrával, hogy Ő mit gondol erről, nem tudom, csak reménykedem! A konklúzió pedig, hogy Kendrával csak a képzeleted szabhat határt!
Happy Massage