• Beküldte:
  • Léna reagálása

    Kedves Vendég!

    Köszönöm, hogy megosztottad a tapasztalataidat!

    Sajnálom, hogy a program nem felelt meg az elvárásaidnak, és hogy nem érezted jól magad a találkozónk során.
    Mindig arra törekszem, hogy diszkrét, figyelmes és személyre szabott élményt nyújtsak, de sajnos néha előfordulhat, hogy az elképzelések nem találkoznak.

    Szívesen fogadok minden építő jellegű visszajelzést, mert fontos számomra, hogy folyamatosan fejlődjek és jobbá tegyem a szolgáltatásomat.

    Ugyanakkor úgy érzem az írásod egy kis kiegészítésre szorul.

    Ugyanis a beszámolód első körben azért lett visszaküldve, mert sérelmezted azt, hogy a szimpátia alapú extráim veled nem teljesültek, amiket természetesen ki sem kellett fizetned, hisz leírtad, hogy a rózsaszálak a borítékban maradtak!
    Mindenről a telefonban részletes, korrekt tájékoztatást kaptál, amit szintén leírtál, majd töröltél.

    Innen kezdve neked nyilván már semmi sem volt olyan jó, mert nem úgy alakultak a dolgok, ahogy előre elképzelted.
    Nekem viszont jogom van eldönteni, hogy kivel mi fér bele, számomra ki kellően szimpatikus vagy higiénikus, meddig tudok vagy akarok elmenni vele.

    És igen, sajnos előfordul, hogy az ember megérez bizonyos kellemetlen szagokat, vagy lát valamit a másikon, ami miatt úgy dönt, hogy az alap szolgáltatást tudja csak nyújtani neki.

    Mindezt a legelején tisztáztuk is, ami neked akkor látszólag megfelelt.
    Mégis végig próbálkoztál mindennel, ami nyilván rányomja a hangulatát az együtt töltött időre.

    A nem is egy válasz, amit el kell fogadni és tiszteletben kell tartani!

    Nagyon sok törzsvendégem van, érdekes nekik semmi problémájuk, mindennel maximálisan elégedettek és megtaláltuk a közös hangot.

    Tehát nem minden fekete vagy fehér!

    Minden jót kívánok a továbbiakban, és remélem, hogy a jövőben megtalálod a számodra tökéletes élményt!

  • Egyeztetés:

    Őszintén szólva Léna képei nagyon meggyőzőek voltak.

    Ez motiválta a választásomat: Gazella alkat, őzike szemek, fehér bőr, hosszú barna haj, formás idomok. Csodás képek.

    Egyeztetés nagyon simán lezajlott. Oltári édes hangja van. Kislányos, édike, cukkeró. Telefonban hallottak tovább fokozták az érdeklődésemet iránta. Programja, mondhatni a szokásos. Általános masszázs után kézzel szájjal történő levezetés.
    Megállapodtunk a randi időpontjában,majd kedvesen elköszönt.
  • Megközelítés:

    Árpád híd közvetlen közelében, a pesti oldalon. Dunakanyarban elhelyezkedő bazilikájáról is híres városról kapta az utca a nevét. Tömeggel és autóval is könnyű a megközelítés. Parking - az persze fizetős.
  • Helyszín:

    Modern apartman ház, több szobás lakása. Klímával felszerelt, ez a választásnál fontos volt, tekintettel a most tomboló kánikulára. Ennek megfelelően a hangulatos szobában kellemes hőmérséklet volt.

    Tatami van. Masszázs és a kényeztető rész is ezen zajlik.

    Fürdőszoba tisztaság szempontjából kifogástalan. Ami kell az oda volt készítve.

    A lakásban tartózkodtak még mások is, de én senkivel sem futottam össze. Jól megoldották a logisztikát.
  • Hirdető külseje:

    Hosszasan nem érdemes ezt részletezni, mert minden úgy van, ahogyan a hirdetésében látható. 19/158/43.

    Karcsú, pöttöm alkat, kis cicik, csupasz punci.

    Arcos képpel hirdet Léna. Helyes arcú, kedves tekintetű, mosolygós lányt mutatnak a fotók. A valóságban azonban távolságtartónak éreztem, kissé hűvös nézéssel és kedvtelen hozzáállással.

    Lehetséges, hogy nem indult jól a napja, vagy csak egyszerűen én nem jöttem be neki. Udvariasan volt elutasító. Próbáltam vele beszélgetni, oldódni, de nem igazán akart ebben részt venni. Éreztette velem, hogy nem leszünk cimbik, ez egy munkahely, találkozónk úgymond "hivatalos" és leginkább üzleti alapú. A komfortzónájából nem akart kilépni, nem akart barátkozni, csak a munkára koncentrált.
  • Masszázs:

    A szivacson hasra feküdtem. Léna mellém térdelt és úgy kezdett neki a hátam és a vállam átgyúrásának. Lassú mozdulatokat és közepes erejű fogásokat alkalmazott. Néha csak szervezetlen simogatásokat éreztem. Egy darabig ez így ment, majd rávettem, hogy cseréljünk helyet és majd én megmasszírozom őt.

    Ezt egészen jól fogadta, szépen ment vele az idő. Csendesen teltek így a percek.
  • Kényeztetés:

    Az elején kiderült, hogy a telefonját egy diszpécser kezeli. Én azzal a cukisággal egyeztethettem. Masszázs után jött a kézi levezetés illetve natúr francia előjáték.
    Cumizást nem nagy lelkesedéssel kezdte meg. Később is monoton módon hajtott végre mindent. Bólogatásokban kimerülő egyszerű percek következtek. Kéz és száj egyidejű használatával nagyon halovány teljesítményt produkált. Csak a makkot vette be, csak a szerszám felső részét érintette. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy ez eredményes legyen. Próbáltam a szépségére összpontosítani. Ez bejött,mer tényleg jó nő. Fantáziámmal kiegészítve, aztán amikor végre sikerült eldurrannom, azt a hasamra fejte ki. Gyorsan elengedte a sugárcsövet és romeltakarításhoz kezdett.

    Tekintettel arra, hogy még az órából lett volna hátra vagy 20 perc, gondoltam egy kicsit még megmasszíroz, vagy foglalkozik velem. Vagy csak úgy egyszerűen elcseverészünk, de nem. Nem kezdeményezte egyiket sem, de nem is dobott ki. Nem marasztalt, amikor a kínos pillanatokat megélve inkább öltözködni kezdtem.
  • Elszámolás:

    Kérésére az elején rendeztük a csokrot. Bekészített rózsaszálakat diszkréten átadtam.
  • Összkép:

    Léna nagyon szép, fiatal nő.Megnyerő külseje miatt sokaknak a zsánere lesz.Aki egy szép lányon akarja a legeltetni a szemét az keresse fel Lénát. Tökéletes alanya az ilyen statikus csábításnak.
    Más területen (masszázs és erotika) azonban csak az alapot nyújtja , hozzáadott értéket nem tartalmaz a programja.
  • Webi megjegyzése:

    Eredeti beküldés dátuma: 2025-07-03 11:03:37
Happy Massage