Action:
Már kétszer is voltam nála, gondoltam a második után írok. Csalódás semmi nem volt, minden alkalom fantasztikus. A fürdőből kilépve csókkal várt a szobában, a csipkecsodába burkolva. Feltérdeltünk az ágyra, és simogattam mindenhol, majd elkezdte magát kicsomagolni. Felszínre kerültek a gyönyörű mellei. Egyáltalán nem látszik a szilikonos beavatkozás. Csodásan természetesen feszesek. Mint az éhes csecsemő, azonnal ráharaptam, gyömöszöltem, toltam az arcomba, bebújtam közéjük. Közben elkapta a már keményre merevedett szerszámom. Szerencsére elég nagy mérettel rendelkezem, és elismerés képen fülembe súgott egy "húúúúú.." dicséretet. Erre még jobban beindultam, hagyta simogatni lábaközén finom kis nunusát, markolásztam formás popsiját, majd azonnal rátért a francia módszerre. isteni volt nézni azt a szép arcot, a rengő ciciket, ahogy bekapta, ahogy ki, be mozgatta. A mennyekben éreztem magam, nyalogatta csókolgatta a végét a közepét. Puszilgatta a két gömbömet, aztán teli torokkal tövig az egészet benyelte. 20centi férfiasság eltűnt a csodás finom szájában, és Csak nyomta, nyomta. Szinte abba sem akarta hagyni, de már én is nagyon kívánkoztam a lábai közé, amit idáig csak ujjaimmal éreztem. És gondoltam, mielőtt ellövöm magam ettől a francia gyönyörtől, kell még egy kis hancúr! Hagyta magát irányítani, hanyadt feküdt, szét tárta formás combjait, és azonnal ott teremtem lábaközi ajkainál. Nagyon finom íze van a bőrének, a puncinak, és mindenének. Ahogy nyalogattam , nyelvemet betoltam, éreztem hogy beleremeg. Sóhajtozott, a fejemet finoman nyomta magába, és élvezte minden mozdulatát a számnak, nyelvemnek. Bekaptam aranyos kis csiklóját, és finoman dédelgettem a nyelvemmel. Egyre jobban remegett. Egyre jobban rágerjedtem, új pózt kértem. Azonnal feltérdelt kinyomta formás izmos popsiját, és már a kitárulkozó látványtól is majdnem elsültem. A popsiba is behatoltam nyelvemmel, igazi pornós érzésem volt. Nyalogattam le, föl, csókolgattam a combjait és mindenét nyaltam, amihez csak hozzáfértem. De már nagyon jött a tűzparancs, gyorsan kértem egy kabátot, és hanyadt fekve , lábait az egekbe emelve behatoltam. Ahh, a látvány is a retinámba égett, azóta is hordom magammal. Csak nyomtam, nyomtam, közben masszíroztam gömbölyű cicijeit, a popsiját hátranyúlva. Néha lehajoltam egy csókra, fantasztikus. Ennyi móka után nyilvánvaló volt már nem bírom tovább, és a kabátban Carmenben végeztem. Szerszám tisztítás, kcsi beszélgetés, finom puszilkodás, és nem panaszkodom, már megint harcra kész voltam. Volt még 20 perc az óránkból, amit csak én figyeltem. Carmen csak velem törődött, és érezvén az újbóli ágaskodást, azonnal tetrekész volt. Hanyadt fektetett, és újra szájával akciózta a méretesemet. Váltogatva minden finomságot, hol tövig benyomva, hol körbenyalogatva, hol a golyókat nyelvvel cirógatva. Közben a tekintetünk is összeakadt, óóóóó..., hát ez a látvány is mennyei! Ami csak elképzelhető a keménységemmel, azt mindent megkaptam, volt kicsi cicis kényeztetés is, de érzete, a nyelves, és mélytorkos a kedvencem. Egész jól bírtam, fantasztikus gyönyörök közepette a szájában landoltak az utódok. Nem kényeskedett, levezetés képen kaptam még oda puszikat, nyelveseket. Kis beszélgetés, simizés, aztán szóltam, hogy lejárt az időm. Tusolás, és csókkal, meg egy férfiembernek nagy önbizalmat adó megjegyzéssel engedett el. Hozzam el neki máskor is a nagy merev harcosomat. Minden mennyeit megkaptam.Carmen nagyon tud. A barátnős és a pornós filing egyaránt elbűvölt. Ahogy kértem, minden kérésem teljesíti, de közben figyelve engem kezdeményezett is sokat. Nagyon kedves, kicsit cserfes és vidám. Csodálatos a franciája, a teste, a mozgása, az ajkai, és mindene. Ezen felül egy igazi szexbomba, karcsú formás idomokkal, és gyönyörű nagy cicikkel, finom ízű bőrével és puncijával.