Egészen eddig a napig azt gondoltam, hogy az alacsonyabb termetű lányok nekem valahogy szimpatikusabbak. Ez alapján keresgéltem és így jutottam el D…hoz, aki 155. Mivel minden kategóriában a „nincs megadva” szerepelt, először csak úgy általánosságban érdeklődtem. Előző nap hívtam, de a telefont nem ő vette fel, hanem egyik kolléganője. Részletes tájékoztatót kaptam D…t illetően, olyannyira, hogy már az időpont egyeztetésnél tartottunk. 1,5 óra eltéréssel majdnem sikerült, de nem volt mit tenni, a 1,5 órával későbbi időpont nekem már nem felelt meg.
Ekkor ötlött fel bennem a hirtelen jött gondolat: „És Te ki vagy?” A kedves hang, a hang tulajdonosának előzékenysége azt sugallta, ne engedd el, kérdezd meg őt is. „Nálad is hasonlóak a feltételek?” „És a holnap reggeli időpont Neked megfelelne?”
Hát így indult ismeretségem Mirával. Egy kedves hang hallatán, a társával szembeni önzetlen előzékenysége ellenére végül mégis: Vele.

Ahogy a bemutatkozásból is kiderül, Lehel tér közelében. Könnyen megközelíthető metróval (vagy pótlóval, mert mostanában felújítások folynak). És mivel ez már belváros, autóval megközelíteni nem egyszerű. Parkolni könnyű, de fizetős és a tarifa is belvárosi.

Új építésű ház lifttel. A lakásra már nem nagyon emlékszem, mert ahogy beléptem a bejárati ajtón, a lakás kinézete sokadrangúvá vált. A szobából azért annyira emlékszem, hogy hirtelen belépve szememnek szoknia kellett az alig derengő vöröses megvilágítást. (Valószínűleg az erre tévedő kóbor spanyol bikák kedvéért:)
Belépve első dolog, hogy le a cipővel. A fürdőben zuhany, kaptam egy friss törülközőt. Válogathatsz a tusfürdőkben, volt Baba is:) Szájvíz is volt kétféle, műa. poharat azonban nem találtam. Vettem a bátorságot, és elkezdtem keresgélni a szekrényben. És láss csodát! 1 db volt a szekrényben. Na, gyorsan lecsaptam rá. (Persze a sok „nincs megadva” az oldalán azt is jelentheti, hogy szájvízre nem lesz szükség. Ezt azonban 100%-ig előre nem tudhattam, bár gyanítható volt, mégis, jobb a békesség, és fő a higiénia! A vöröses szobának része volt még a lágy zene és oldalt a falon tükör. És frissítőként kaptam egy pohár vizet is. Lehet, hogy lehetett volna mást is kérni, én vizet kértem.

Itt folytatnom kellene a helyszínnél leírtakat, azaz a bejárati ajtón való belépést. Innentől kezdve nem tudom, mit mondtam, vagy nyökögtem, mondtam-e egyáltalán valamit, vagy csak bőszen tátogtam. Kinyílt az ajtó, beléptem, megfordultam, és egy pillanatra minden idő- és térérzékemet elvesztettem. Nem várt fordulat következett. A képei alapján amolyan vagány cowboy-os (azaz, hogy cowgirl-ös) elképzelésem volt (Prefab Sprout: Cowboy Dreams). Ehelyett, ahogy megfordultam, megláttam egy Hattyúk tavából kilépő tündért egyenes derékkal, csodaszép mosollyal. Van olyan, amikor nem hogy nem tudsz megszólalni, de el sem hiszed, hogy hozzád szól, hogy pont tehozzád, ez biztos valami félreértés... A cowgirl-ös szerelés helyett pedig fürdőköpeny, vagy háziköntös?, vagy pongyola? valami ilyesmi volt rajta.

A másfél órás csomag tartalma: friss törülköző, kád, tusfürdők, szájvizek, kis pohárkeresés, 30-35 perc kellemes masszázs, 45-50 perc intenzív, a bemutatkozásnak megfelelő „elképesztően érzéki” teljes testes csúszka, fél perc kézi legvége.

A NÓZIZÓS CICA
Könnyen belátható, hogy ha valaki hangyának születik, akkor korlátozottak a lehetőségei. A hangya apró és jelentéktelen. A világ pedig tágas és végtelen. És mégis, egy ilyen apró és jelentéktelen lénnyel is történhet olyan esemény, ami egetrengető és világraszóló. Egy hangyának mindenképpen az. Szeretné világgá kürtölni, hangyák millióinak az arcába üvölteni, hogy milyen utánozhatatlan és megismételhetetlen dolog történt vele. De inkább nem teszi, mert belül nagyon is reménykedik benne, hogy még meg fog ismétlődni.
"Ahogy lenni szokott, kitárult az ajtó, mintha magától nyílt volna ki. Beléptem és rögtön megfordultam, hogy lássam, ki bújócskázik. Cowgirl helyett egy elvarázsolt tündérlány mosolygott vissza. A levegőt megállító, a lélegzetet elállító, mindent feledtető kedves mosoly volt ez. A lány alkata sudár, akár a hattyú-lányoké, mozgása könnyed, mint akire nem is hat a gravitáció. Lépése nesztelen, akár a zsákmányát becserkésző macskáé. Nem telt bele sok idő, hamarosan fény derült rá: bár kecses volt és sudár, ugyanakkor hajlékony és kitartó. Hamarosan lehetőségem nyílt hangyaként megtapasztalni a természet legfurcsább átalakulását: Hogyan lesz a hattyúlányból macskanő.
Valamelyest sikerült magamhoz térnem a rutinszerű kezdeti lépések hatására: cipőlevétel, szoba megmutatása, fürdő megmutatása, aztán fürdés, majd egy perces várakozás a szobában...
Végre nyílt az ajtó és belépett. Még mindig abban a pongyolaszerű fürdőköpenyben volt, amit érthető módon nem voltam képes megfigyelni. Ahogy belépett, meg is szabadult a pongyolától, s közben kedves mosollyal arcán nekem szegezte lényegre törő kérdését: Mivel 1,5 órára jöttem, van lehetőségem egyszeri vagy kétszeri végkifejletre. Melyiket választom? Hát - gondoltam magamban - ha ez ilyen egyszerűen menne, lehetne akár 12-szeri is, de az önismeret hangja gyorsan megszólalt és válaszolt helyettem: egyszeri. Ezt követően Mira invitált, hogy nyugodtan feküdjek hasra. Azt nem tudom megállapítani, hogy mennyire volt tanult, vagy profi a masszázsa. Kellemes volt, és nem volt erős. Csomókat nem keresett rajtam, de talán jobb is, mert akkor csomózással telt volna el a szűkös 1,5 óra. Sokat foglalkozott viszont a tenyereimmel. A hátam mögé kellett raknom a karomat, felfelé fordítva a tenyeremet, és így masszírozta meg akkurátusan tenyerem minden négyzetcentiméterét. A "szakmai" részletekből nem is nagyon emlékszem többre, mert közben végig beszélgettünk és olyan érdekfeszítő témákról, hogy a beszélgetés teljesen lekötötte a figyelmemet. Úgy emlékszem, jobbára nem hagyott ki semmilyen testrészemet sem. Ahogy így beszélgettünk, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valami furcsa. Mintha más fogást használt volna a masszírozásnál. De közben folyamatosan beszélgettünk, ezért nem vettem észre, hogy mikor történt a változás és mi volt az a furcsa érzés... Hátranéztem a tükörben és megdöbbenve lestem: De hisz ez már a csúszka!!
Lassan, de magabiztosan kúszott a hátamon. Sejtről sejtre haladt előre, majd ugyanúgy vissza. Majd megint előre, és megint vissza. És közben, mintha mi sem történt volna, továbbra is csevegtünk az élet nehéz dolgairól. Beszélgettünk-beszélgettünk, de közben már minden idegszálam a hátamba futott össze, hogy mindinkább érezzem bársony közelségét, testének minden rezdülését. Megállt. Vette a flakont és még egy kicsit kent magára. És az őrület kezdődhetett elölről: előre, majd vissza, előre, majd megint vissza… Szörnyű lassúsággal centiről centire.
Azután újra megállt. Már nem beszélgettünk, de hamar megtört a csend: „megfordulhatsz”. Ugyanaz a mozdulat következett, amit eddig a tükörből láthattam, de most már szemtől-szemből. A sudár hattyú lejjebb ereszkedett és hozzám ért. Először éppen hogy, azután egyre jobban. Testfelszíneink összenyomultak, ő pedig akár a doromboló cica, dörgölőzni kezdett. Hullámzó teste hol nekem nyomult, hol meg eltávolodott, de épp csak annyira, hogy rögvest újra hozzámérhessen. Először lassan, megfontoltan, azután apránként egyre gyorsuló iramban. Ahogy begyorsult, részegítő macska-hangya harc vette kezdetét. A tenger hullámainak és a szilárd partnak a véget nem érő, örök harca. A két test egyszer eggyé vált, mint fonott kalácsban a tészta, aztán újra külön, de csak azért, hogy aztán újabb hullámok jöjjenek és újra összemosódjanak. Éreztem arcomon arcának minden egyes piheszőrét, bőrének, ajkának borzongató közelségét. Éreztem leheletének jóleső melegét, teste hullámainak legapróbb rezdülését. Éreztem egész lényét… Auráink körbeölelték egymást, és egybefonódtak...
A cica ritmikus lüktetése mellett a „nincs megadva” szabály betartása egyre nehezebbé vált. Szorítottam magamhoz hullámzó testét, szorítottam, ahogy csak bírtam. Aztán egy idő után kénytelen voltam engedni a szorításból, mert már lassacskán nem bírtam… Szájszerveimmel közben mindenét végigtapogattam, amit csak a sokat emlegetett „nincs megadva” szabály lehetővé tett. Nyakának valamennyi pihéjét egyesével pusziltam végig, egyet sem hagytam volna ki véletlenül sem. És akkor végre – tovább már nem bírtam magam türtőztetni – az egyre intenzívebb hullám-csúszka közepette: csókolózni kezdtünk. Először csak bátortalanul, röviden, aztán egyre hosszabban és kitartóan. Igazi, hamisítatlan, soha nem feledhető bensőséges eszkimó csók volt.
A hullámtenger elborította testemet, a tenger heves hullámaiban hevülten izzott minden porcikám. A hullámok egyre csak nőttek, egyre vadabbul, egyre hangosabban csapkodták mellkasom. Ágyékaink egymásnak feszülő heves szorításában már le nem térhettem a boldogság útjáról. Nem akartam már mást, csak zuhanni, zuhanni, bele a mélybe, a sötét világmindenségbe, bele az örökkévalóságba… Az idő kitágult, a világmindenség összezsugorodott. A hattyúból lett nózizós cica elvitt a csillagok közé, a végtelenbe, pedig csak egy porszem vagyok a Földön. Ringásunk maga volt a csoda, a megismételhetetlen és megfejthetetlen. Maga az Élet.”

Kb. 30 mp. Ennyi volt az út a boldogság kapujáig. Nem több. A táblázatos formában megadott opciók közül az első tételnek megfelelő módszer szerint.
Szavak nélkül is értette a hangya, hogy elfutott az idő. Alig volt ideje feleszmélni, feltápászkodni. Máris mennie kellett, de izibe.
Milyen jó lenne, ha egy kicsit, csak legalább néhány másodpercig még vállára hajtaná a lány a fejét, ha lenne idő gyorsan elmondani, hogy lehet, másnak sok volt az az „elfecsérelt” 7 év, ő szívesen beáldozna 77-et is, ha lenne még… Ha lemondasz a szabadságról, de volt értelme lemondani, akkor leszel igazán szabad.
Ahogy kilépett a hangya az utcára, szoktatnia kellett szemét a délelőtti verőfényhez. Csak ment és ment, de nem tudott magához térni. Még napokkal később is csak kóválygó szellemként bolyongott utcáról utcára, kergetve annak a bizonyos napnak az emlékét (Prefab Sprout: A Prisoner of the Past)
Egy hangya szava annyit ér az állatvilágban, amennyit ő maga nyom. Nem sokat. De mégis! Barátaim! Kik teremtődtetek ezen a Földön! Sügérek, mókusok! Puhatestűek és keményfából faragott királyfik! Vezérkosok és bakkecskék! Agancsától megfosztott szarvasbikák és felszarvazott aranygyapjas kosok, mind, ti nagyokosok! Jól véssétek abba, amitek van! Mira bemutatkozásának :)♥-vel végződő sorait figyelmen kívül hagyni merő egy botorság!
Hogy ez mit is jelent? Az, sajnos „nincs megadva”.

Előre, nehogy elfelejtsem, mert képes lennék rá.
Nem tudom, mi a belvárosi átlag szintje. Aki azt veszi alapul, hogy a táblázatos opciók közül semmi „nincs megadva” (ami azért nincs megadva, mert nincs), annak soknak tűnhet. Akit a franciáknál, meg egy kézi biciklipumpánál jobban érdekel egy lassan kibontakozó, egyre erősödő, kíméletlen és könyörtelen, elképesztően intenzív csúszka, annak viszont nagyon ajánlott.

Mira: latin eredetű női név, a Mirabella becézőjének önállósulása, jelentése: csodálatos.
Mirabella: latin eredetű női név, jelentése: csodálatraméltó.
(energikus, becsvágyó, rendkívül erős akaratú, független személyiség, alkotó, találékony, leleményes…)
Kell még ennél több?
Egy dolgot azonban mindenkinek szem előtt kell tartania: a macskák közös jellemvonását. Ha megszeret és elfogad, dorombolva hozzád simul és tántoríthatatlanul neked dörgölőzik. Ez a Ciramira csúszka. Ha nem tetszel neki, ha valamiért nem fogad el… akkor... Mi is rejtőzik a puha macskamancsok ujjain? és milyen is az, amikor tigrisként viselkedik egy kiscica?... erről inkább ne is beszéljünk….
Kedves Mira! Nem tudom mikor, nem tudom hogyan, azt se bánom, ha az anyós hétmérföldes házimamuszában kell nekivágnom, de nem nyugszom, amíg fáradó hangyaszívem újra együtt nem ver Ciramira dorombolásod ritmusára. :)♥ :)♥ :)♥
Addig is ezer eszkimócsókom, szeretettel.