Hirdető külseje:
Varázslatos Szőke Amazon...nincs jobb szó rá, gyönyörű szép Nő, finoman plasztikázott száj, érzéki csókokkal, francia nyelvleckével párosulva, hosszú leomló haj, égig érő combok, amire a 8 centis magassarkú még inkább rádobott. Nem vagyok egy alacsony férfi, éppen emiatt is volt ebben a kis cipellőben üdítő látvány a hölgy. Ám ami mégis kifejezetten vonza a tekintetet, azok a hatalmas, dús keblek, ami szintúgy plasztikázott, de mégis megőrizte a természetességét, kellemes tapintása volt, az ember legszívesebben egész nap a kezei közt akarná tudni. :)
Action:
Megérkezésem pillanatában egy finom csókkal üdvözölt, amit viszonozva magamhoz húztam, kellemesen kezeim közé fogva veszes fenekét, majd megmutatván a célhelyiséget, gyors vetkőzés után még gyorsabb zuhanyzást indítványoztam. Már nagyon a kezei, édes szája között szerettem volna lenni, így elég rövidre fogtam a zuhanyzást, de természetesen üdén és tisztán érkeztem vissza a szobába. Visszaérve a szobácskába, miután Carmen elfeküdt a hatalmas ágyon, mellé térdeltem, ki sem kellett mondani, látszott, hogy mit akar, édes szopogatásba kezdett, ami varázslatos élmény volt, először finoman, majd még inkább eltünve a szájában. Utána kérésemre egy 69-es formáció következett, ahol én is felfedezhettem puncija rejtett zugait. Kikötötte, hogy nincs ujjazás, ám megtisztelve éreztem magam, hogy nekem mégis megengedte - egy gyors körömellenőrzés után -, amit szemmel láthatóan nagyon élvezett. Első körben így is akartam eldurranni, verte a farkam rendesen, szopta, mélytorok, minden, ami egy felejthetetlen élményhez kell. Kértem közben simogassa, nyalogassa a zacskót is, aminek készségesen eleget is tett. a Szájában lett vége az első menetnek. Gyors tisztálkodás után kis szusszanásnyi ideig elég jól elcsevegtünk egymással. Kifejezetten értelmes, nagyvilágot látott hölgyről beszélünk, és ez a tapasztalat az egész személyiségén meglátszik. Ha lehet mondani ilyet, egy igazi Nagymacska FENAVAD :))) A kellemes beszélgetés után egy kis nyelvleckét kértem tőle, mert már kezdtem elfelejteni a tanultakat, majd kértem térdeljen fel, és dőljön előre, hogy ilyen helyzetben is belenyalhassak abba az édes nedűbe. Érzékien nyaltam-faltam, birizgáltam, közben ujjaztam a drágámat. Finoman próbáltam megszívógatni is, vagy harapdálni, de azt mondta, azt nem szereti, mert nagyon érzékeny a kis, finom puncija, de nem bírtam már magammal és óvszer feltétele után belülről is megtapasztalhattam édes kelyhecskéjét. Nagyon sok pózt kipróbáltunk, amire erőm és kitartásom engedett. Volt kutyapóz, kis lovagló, hanyattfekve nekem háttal ült belém, itt tudtam kecses hátában gyönyörködni, minduntalan hatalmas kebleit keresve. Végén missziónárius közben lett végem, a végén rendesen reszeltem már Carment, dőlt is rólam a víz, ezért szíves bocsánatodat kérem kedves. :))) Elvágódva mellette vagy egy félórát még elbeszélgetünk az élet apró-cseprű dolgairól, az utazásairól, munkáról, a lakásokról, szóval igazi nagydumás csajról beszélünk, aki mellett a halkszavű férfinak is megered a nyelve, így is meg úgy is. :DD