|
Nem éri meg ! Borzasztó a franciája unott gyotsan letudja es kész ! 15 perc alatt elküldött !
|
|
A hirdető Ismerkedik az oldallal rangtól teszi lehetővé a beszámolói olvasását.
Írj 1 beszámolót, és máris olvashatod ezt a beszámolót! A rangok listájáról itt olvashatsz
|
|
Át akartam adni a rózsaszálakat és akkor jött a kellemetlenebb része a randinak. Rám nézett és megkérdezte, hogy akkor fél óra ugye? Mondtam, nem, 1 órában egyeztünk meg. Azt mondta az nem fog menni, persze mosolyogva próbálta oldani egy kicsit a helyzetet.
|
|
69-ben folytattuk, nagyon jó volt a fenekét markolászni. Posiját is kényeztettem kicsit, nyelvvel és kicsit ujjal is. Popsisexet még nem próbáltam, de vele tervezem kipróbálni, majd egy másik alkalommal.
Gumit húztunk, először lovacska volt, majd missziben folytattuk.
Aztán egyik pillanatban újra a punciját kényeztettem, megint sokáig, de most már siker koronázta ténykedésem.
|
|
Egy mozdulattal lerántotta a derekamra tekert törölközőt és végig csókolta az egész testemet a nyakamtól kezdve a mellkasomon át egészen a farkamig végigcsókolt.
Innentől kezdődött az a rész amire igazán vártam, az előző beszámolókat olvasva, gondosan végignyalta a környéket a csomagokat sem kihagyva és egy brutális szopásba kezdett.
|
|
OK, dolgozik...14-kor ott voltam a városban, de írta, hogy csak 15 óra után tud fogadni. Eltöltöttem az időt egy kis csavargással meg fagyival,. 15 után pár perccel ráírok, hogy itt várok rá. Ír egy utca nevet, és kérdezi, hogy mennyi időt szeretnék vele tölteni. Fél órát. Erre 10 percig semmi válasz, majd visszaír, hogy közbejött valami, és majd 16 óra után tudna csak fogadni.
|
|
Az ágy mellett állva Regina forró, lágy, neves ajkával belém fojtja a suttogást, majd végig csókolja a testemet, amit két kezének érzéki simogatása tesz még izgalmasabbá. Észrevéve, hogy \"másállapotba\" kerültem, ajkai közé vesz és a lágy simogatást már a nyelvével is folytatja, aztán szinte észrevétlenül ajkaival felöltöztet, előrehajol az ágyra és magába fogad. Ez póz ilyen formában most először fordult elő és ez egy váratlan de nagyon izgalmas helyzetbe hozott.
|
|
A hirdető Ismerkedik az oldallal rangtól teszi lehetővé a beszámolói olvasását.
Írj 1 beszámolót, és máris olvashatod ezt a beszámolót! A rangok listájáról itt olvashatsz
|
|
A hirdető Ismerkedik az oldallal rangtól teszi lehetővé a beszámolói olvasását.
Írj 1 beszámolót, és máris olvashatod ezt a beszámolót! A rangok listájáról itt olvashatsz
|
|
A hirdető Ismerkedik az oldallal rangtól teszi lehetővé a beszámolói olvasását.
Írj 1 beszámolót, és máris olvashatod ezt a beszámolót! A rangok listájáról itt olvashatsz
|
|
Kitartóan franciázik, farkam vègig a szájában, nem tart szünetet. Èn kèrem 69-be, kèrèsemnek eleget tesz, cipellő a lábán így szeretem, óvatosan elhelyezkedik hogy ne rúgjon meg ès orálozik tovább. Èn megtalálom nyelvemmel a punciját. Hamar belenyalok, tövig teszem nyelvem, kezemmel simogatom fenekèt közben. Tia puncija sokfèlekèppen kènyeztethető, jól fogadja ha nyalják, egyedül harapni ès szívni tilos. Nyálam lassan termelődik, de vègül beindul,
|
|
Amikor abbamaradt ez az attrakció, akkor újfent bűvkörébe vonta a farkamat. Olyan jól állt Britney szájában a kobra, hogy még most is fergeteges érzés erre visszagondolni. Többféle pozícióban gyakoroltam vele az előbbieket. Az együttlét alatt többször felálltam az ágyra, ő pedig alám kerülve csutakolt le jó alaposan. Nyelvét végigvezette a farkam tövén, majd újra bekapta az álló dákómat.
|
|
Képekhez képest jóval, testesebb kép alapján egy vékony lányra számítasz, de nem vékony elég duci...
|
|
miután már jó felfújt gumi és mondtam hamár fekszem akkor ugorjon rá elkezdet lovagolni jól ramarkoltam a kemény feszes popsijara és úgy lovagoltunk majd póz csere jött a kutyusos style amit jól megdöngettem és meg is lett a eredménye a szűk puncid kiis végzet a teletáramat pedig még nem akartamm elmenni ennyi dumálas után kárpotolni akartam volna magam és élvezni még a punciját de hát ilyan ha az ember teletárral megy randizni pedig nem nézte az órát úgy h kegfélhettünk volna még de qjd legközelebb ugy mentem.
|
|
A hirdető Ismerkedik az oldallal rangtól teszi lehetővé a beszámolói olvasását.
Írj 1 beszámolót, és máris olvashatod ezt a beszámolót! A rangok listájáról itt olvashatsz
|
|
A tusolás után egy kis beszélgetéssel indítottunk.Majd a lényegre térve franciával kezdtünk.Isteni pornós francia tudománya van talán az egyik legjobb amit valaha kaptam.Utána gumi fel majd egy kis lovaglás következett majd hátulról folytattam.Végül a szájában ért véget a művelet.Nagyon kifejteni nem akarom mert szerintem aki kíváncsi annak megéri kipróbálni csak ajánlani tudom.
|
|
Ujjai lassan siklottak végig a bőrön, mintha minden mozdulatnak saját ideje lenne. A közelsége forró volt, mégis visszafogott — éppen ettől vált igazán intenzívvé. Nem kellett csók ahhoz, hogy a levegő megteljen vággyal; a tekintetek, az apró mozdulatok és a félbehagyott érintések önmagukban is többet mondtak minden szónál.
Az idő elveszítette a jelentőségét.
|
|
Nem ajánlom senkinek!! Kamu kép masszazsként hirdet de masszirozni nem tud ! Óra nézegetős nem tölti ki az időt ! Nagy csalódas volt szàmomra ! Egesz hirdetés kamu !! Kerüljétek !
|
|
Elza, mintha csak a barátnőm lenne, elölről is megmasszírozott, bár ez már inkább sokkal inkább simogatás volt, majd kézbe vette a velem egykorút és egy nagyon lassú és érzéki farokverésbe kezdett. Közben hozzám hajolt, megpuszilt, mellbimbót nyalogatott, kicsit meg is csókolt (azért nem igazi nyelves, hanem mint anno az óvodában, összeért a szánk). Közben le nem vette a kezét a farkamról, többször is a csúcs közelébe vitt majd megállt, mondván, hogy nem akar hamar kivégezni. Azt elfelejtettem, hogy már a masszázs alatt lekerült a melltartó, a játszadozás közben pedig levettem a bugyit is.
|
|
Lasssan az ágyra kerültünk, hanyat feküdtem Andit a számra ültettem egyik kezemmel a popóját
másikkal a mellei markoltam.Szuper jól tekerget a számon,lágy sóhajokkal de igy nem sikerült csúcsra vinnem.
Hamarosan váltottunk 69-re.Én nem voltam a toppon a velem egykoru kicsit meg volt illetődve
(talán a kevés alvás is közre játszott)
|
|
Csókoltam száját, szemét, nyakát, majd lentebb is! Közben azért folytatta a játékot, volt hogy mindent a szemnek ment! El a kezekkel, persze ez nem tartható sokáig! Melleinek külön időt kell szentelni! Azok az IKREK! Idővel lejutottam a menyek kapujába, mely szorgalmas nyelvjátékom hatására kezdet megnyílni! Talán sikerült örömet okozni, csúcsra juttatni. Reakcióból ítélve, talán igen! Majd én jöttem!
|
|
A Vandás szopást adja elő, ez az alap. Ez azt jelenti, hogy a kőkemény, nála csúcsformában lévő farkammal a szájában van ő. Nem lehet ezt jobban körülírni. Bent van a farkam a szájában és így töltjük a perceket. Valamiért nála ez tökre elég, iszonyatosan izgató ez a jelenség. Közben persze néha szünetet tart (vagy én tartatok vele) és oldalról nyalogat kicsit, a mozdulatsor végén persze mindig a golyóknál köt ki,
|
|
Fordultam, ekkor következett egy érzéki csúszkamasszázs, mely során végig izgatta a méretes melleivel a felsőtestem, végül a péniszemet közéjük vette és hosszan kényeztetett így. A péniszem ezután már a szájába került egy időre, de aztán ismét áttért a környező területekre. Erről az oldalról is érintette nyelvével a golyókat, a gátat és a popsimat is. Alapvetően, csukott szemmel élveztem a dolog, de néha azért felnéztem mozizni.
|
|
Semmit nem éreztem abból, hogy gumis francia lett volna. Van, aki naturban sem közelíti meg ezt az élményt. Úgy gondolom, hogy életem top5 franciájába bekerült Lora. Olyan ügyesen, mélyen és örömmel csinálta, hogy teljesen kész voltam. Meg kell említenem, hogy nem akart kivégezni 5 perc alatt. Többször is kertem szünetet, ami alatt a melleivel játszhattam. Tudta, hogyan kell elhúzni az időmet és a végén remegve mentem el. Csodás volt, csodás hölgy Lora.
|
|
Aztán kikerül a szájából,csókolgatja a golyókat, a farok oldalát, kézbe veszi, játszik vele. Nagyon finom. De nem akarunk jutni egyről a kettőre. Na várj csak! - mondja, és pattan is a 69-esformációba. Fenekét, punciját tolja a számhoz, a rég volt dicsőségem már az ő szájában. A panoráma, amit látok, megigéz, és gyors cselekvésre késztet. Nyelvemmel a puncit, ujjammal a popsit izgatom.
|
|
Barbi megszabadult a köntöstől, és az ágyba küldött, helyezzem magam kényelembe - mondta.
Amin teljesen ámultam, pedig havonta többször járok masszázsra (maga a masszázs miatt), hogy hogyan lehet ennyire gyengéden, mégis kitűnően kellemes pontokat tapintva masszírozni. Tökéletes ehhez a keze. Kellően puha, nőies, mégis határozott, nem erővel dolgozik, mégis átérzed az izomzatodban, ez egy léleksimogatással ér fel, számomra eufórikus volt.
|
|
Lingam masszázzsal kezdte, amit szintén nagyon érzékien és kellemesen csinált nem sietve. Ezután egy őrjítő francia következett amit fantasztikusan hajtott végre. Szerintem egy top élményeim egyike volt. Utána gondosan letörölget, volt hagy kicsit lenyugodni.
|
|
Az egyeztetés WhatsApp-on futott, ami nemcsak elképesztően kényelmes és egyszerű volt, de a bejutásnál is igazi életmentőnek bizonyult. A szalonba lépve azonnal megcsapott a maximális tisztaság és az igényes luxus hangulata, Ditta pedig a védjegyévé vált kedvességgel és teljes figyelemmel fogadott. A masszázs egyszerűen zseniális volt, és a legjobb az egészben?
|
|
After about half an hour of massage she asked me to turn around and started a body massage on my stomach across my body. At this point I caressed her body a little but not too much. After this part ended, she oiled her hands and started a hand job massage that was light and very pleasant ending up in a happy ending on my stomach :)
|
|
This took place between rounds, Nina is incredible good at massages, and she mentioned she\'s taken courses in medical massage techniques. Using oil, she worked her way up from my legs onto my thighs, pressing hard onto my back and then across my chest and arms. It didn\'t last very long, as she could tell I was hot and bothered again, eager for a second round, but I appreciated a proper massage, rather than the gentle pressings one normally gets.
|
|
Arra kértem, hogy kötözzön ki és nagyon gyengéden húzza az agyam, de ne hagyjon elmenni. Kicsit szkeptikus voltam, mert más masszőz még nem találta el azt a gyengédséget, amire vágytam. Ő ahogy belekezdett tudtam, hogy jó helyen járok és ez végig így volt. Végig figyelt, figyelmes volt, a természetéből fakadóan nagyon oldott légkört teremtett. És a végén tényleg elküldött fürdeni álló taggal, de még a bilincsek kioldásakor is óvatosan izgatott kicsit. Többet kaptam, mint amire számítottam.
|
|
Kezével erősen szorítja a tövét, de úgy mintha az élete múlna rajta. Nem adja senkinek, megszerezte, csak az övé. Ketten voltunk, úgyhogy nem kellett megosztania a padlizsánomat senkivel. Nem akarta tőle senki elvenni, még én se. Hagytam, hogy fuvolázzon úgy, ahogyan szokta. Nem irányítottam, csinálta a jól bevált módszereket. Jó sokáig kiélveztem a kényeztetését.
|
|
Ezt szerencsére Bella meg is erősítette szóban egy kéjes, hangos orgazmussal és élvezéssel. Itt ismét áthelyeztük magunkat és Bella már a lábaim közt velem szemben olajozta, masszírozta a farkamat. Ahogy most írok róla is elképesztőne izgalomba jövök, ahogy szemezünk miközben csavarja a szerszámot közben a tükörben mozizol rajtatok. Mivel a pospijától nem tudtam szabadulni kértem, hogy jöjjön közelebb, hogy én is kényeztethessem.
|
|
A hirdető Ismerkedik az oldallal rangtól teszi lehetővé a beszámolói olvasását.
Írj 1 beszámolót, és máris olvashatod ezt a beszámolót! A rangok listájáról itt olvashatsz
|
|
A hirdető Billentyűbetyár rangtól teszi lehetővé a beszámolói olvasását.
Írj 2 beszámolót, és máris olvashatod ezt a beszámolót! A rangok listájáról itt olvashatsz
|