• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Először telefonon, majd what's appon egyeztettünk problémamentesen.
  • Megközelítés:

    A debreceni belváros egy csendesebb környéke. Villamos és buszjárat is van a közelben. Napközben könnyebb parkolni, munkaidő vége után már problémás lehet. Természetesen fizetős.
  • Helyszín:

    Eléggé lepusztult, 4 emeletes háztömb egyik lakása. Valószínűleg előttem nyomhatta el a cigit, mert iszonyat füstszag volt bent, a wc-be meg belehamuzva. A nappali egyik felében volt egy nagy ágy, ott történtek az események, a másik felében volt kanapé is, de azon nem akart csinálni semmit. A fürdő minimálisan felszerelt, a törölköző kicsi és egyáltalán nem nedvszívó. Oké, hogy erre fenntartott lakás, de ez gáz.
  • Hirdető külseje:

    Arca mint a képeken, kissé kalács, de nem rossz. Alkatra viszont kicsit pocakosabb a vártnál. A feneke elég pattanásos, de legalább a segglyuka szép simára volt borotválva, csak kár hogy oda nem engedi. De legalább lehetett mozizni kutyában.
  • Action:

    A hozzáállásán van mit csiszolnia. Nem sok érdeklődést mutat irántad, alig szólal meg, azt is a legszükségesebbekre szorítkozva. Gépies, monoton, látszik rajta, hogy neki nem sok élvezeti faktor van, csak munka. Megérkezésem után egyből a fürdőbe vettem az irányt, majd onnan visszatérve elém térdelt és szopni kezdett, majd ezt folytatta csak én már az ágyon ültem. Mélytorokra jöttem, de nem az erőssége., az átlagos méretemmel sem tudott elbánni, de legalább a kezét keveset használta. Az aktust missziben kezdtük, amikor is felvette a döglött tengericsillag pózt megspékelve egy rezzenéstelen arckifejezéssel, így ezt nem is volt kedvem túl sokáig folytatni. Mondtam váltsunk kutyára, a seggét szívesebben nézem, mint a kifejezéstelen arcát. Így még hátulról viszonylag alaposan megpumpáltam, a kezemmel meg széthúztam a seggét és a lyukkal szemeztem. Ekkorra kicsit már megjött a hangja, de azért itt sem esett túlzásba.
  • Elszámolás:

    Alap ár + extra mélytorok. Az elején rendeztük a dolgot. Ha azt nézem, hogy ennyiért már sokkal jobb élményem is volt, akkor nem érte meg.
  • Összkép:

    Annyira nem voltam elégedett a hozzáállása miatt. Ha azon tudna javítani, még akár jó (jobb) is lehetne. Ez nekem így egy egyszeri, gyors ürítés volt, amire nem feltétlen vágyok vissza.
Happy Massage