• Marcsi

  • Beküldte:
  • Marcsi reagálása

    Köszönöm ❤️🥰
    Csodásan éreztem magam mint mindég ❤️
    Várlak vissza 🥰 imádlak, csók kedves 😘

  • Egyeztetés:

    Először VTR-en kerestem egy aznap délutáni időpontot megjelölve. Marcsi másfél óra múlva szerencsémre elfogadta az időpontot. Ezután még telefonon is felhívtam, hogy halljam kedves hangját is. Telefonon is megerősítette, hogy ugyanabban a házban, de egy másik lakásban vár.
  • Megközelítés:

    Belváros, a Párizsi udvar melletti egy szépen felújított régi bérház. Megközelítés nem bonyolult, mind autóval, mind BKV-val könnyen abszolválható. Hétvége lévén a forgalom és a parkolás sem okozott gondot, hétköznap azért ez nem ilyen egyszerű, olyankor célszerűbb választás a tömegközlekedés.
  • Helyszín:

    Az új lakás jóval tágasabb mint a korábbi. A "játszó" szoba ugyanakkora kb. mint az előző lakásban, felszereltsége is hasonló, egy nem nyikorgó jobb állapotban lévő ágy, egy fotel amire a ruhákat is lehet akár pakolni, egy éjjeli szekrény. A korábbihoz képest talán csak annyi a negatívum, hogy a fürdő nem ebből a szobából nyílik, hanem végig kell caplatni a nappalin. Egyébként mindenhol rend és tisztaság. A fürdőben is megtalálható minden kellék. Tusfürdők, szájvizek megfelelő mennyiségben és minőségben. Itt a meleg vízzel sem gyűlt meg a bajom, könnyen be lehetett állítani.
  • Hirdető külseje:

    Az oldalon fent lévő képeken minden látszik Marcsi külsejét illetően. Csinos, formás lány tökéletes mellekkel, fantasztikus popsival, helyes arccal. Amit viszont a képek nem adnak vissza az a kisugárzása, a kedvessége, az odafigyelés és természetesség, ami teljesen bensőségessé teszi az együtt töltött időt. Elcsépelt közhely, de én sem tudok jobbat írni, minthogy teljesen kimaxolja a barátnő feelinget.
  • Action:

    Megérkezésemkor telefonon kedvesen elnavigált az "új" lakás ajtajához. Ahogy odaértem már nyílt is az ajtó. Mögötte bújt meg a kisasszony. Magassarkú cipőben, lila köntösben fogadott, ami egy rózsaszín fehérnemű szettet takart. Két puszival fogadott. Míg levettem a cipőm és beértem a szobába a köntös és a cipő már le is került róla. Miután átadtam szerény ajándékaimat, kaptam egy tiszta puha törülközőt és elsiettem zuhanyozni. Visszatértemkor az ágyon várt, mikor beléptem a szobába odalépett hozzám és hosszú érzéki csókolózásba kezdtünk, közben én kiszabadítottam a gyönyörű melleit a melltartóból, majd a bugyi is lecsúszott. Közben a derekamra csavart törülköző is a földre került. Kezeimmel simogattam, ahol értem. Hol melleire, hol a lába közé tévedt a kezem. Az ő keze is hamar rátalált a legérzékenyebb pontomra. Ujjaim érezték, hogy már ekkor szépen nedvesedett. Aztán szájjal vettem a melleket kezelésbe. Közben óvatosan az ágyra segítettem és számmal szép lassan szétterpesztett lábai közé értem. Nyelvemmel hamar rátaláltam a már duzzadozó kis csiklójára és a kis remegésekből, egyre nagyobb sóhajokból már éreztem, hogy jó úton járok. Közben az ujjaimat is bevetettem, először óvatosan csak egy, majd két ujjamat is bevezettem Marcsi egyre csatakosabb barlangjába, miközben nem tudtam betelni mézédes nedveivel. Ahogy közeledett az orgazmus felé, egyre hangosabb lett, csípőjét emelgette, lábaival fejemet szorította, majd 3-4 csípő emelés és rángás után teste hosszan megfeszült, majd hirtelen elernyedt. Elrepült, a drága, megörvendeztetve egy gyönyörű élvezéssel. Kicsit megpihenve közölte, hogy most ő következik, ellentmondást nemtűrően piciny szájába vette meredező férfiasságom és egy változatos nagyon finom franciába kezdett. Először a tetejét izgatta, majd egyre mélyebben bekapta, közben a nyelve meg sem állt a makkomon. Ugyan nem volt mélytorok, de szépen eltűntem a szájában. Kezeit egyáltalán nem használta. Ahogy egyre jobban belejöttünk, én is elkezdtem alulról besegíteni, ő pedig végül hagyta, hogy jól megdugjam a száját. Nem akartam még hogy vége legyen, bár ekkor már tudtam, hogy a végén így szeretném az ajkai között bevégezni. Mindenesetre gumit javasoltam, amit Marcsi készségesen és ügyesen rám varázsolt, majd szemből nyeregbe pattant. Váltakozó tempóban ment a lovas póló, közben csókolóztunk, a melleit kényeztettem kézzel, szájjal. Idővel próbáltam alulról én is adni az ütemet. Ezután kértem hogy most háttal lovagoljon meg. Miközben gyönyörködtem gyönyörű popójában, késztetést éreztem, hogy egyik ujjamat hívogató ánuszába dugjam. Neki sem volt ellenére az ötlet. Nagyon izgató volt, ahogy ujjammal éreztem a puncijában ki-be járó farkamat. Ahogy kezdett közeledni a végem, kértem, hogy újra a szájába kerülhessek. Illetve 69-be fordítottam és míg újra keményen a száját dugtam, közben mohó punciját nyaltam. Így ért a vég, Hosszan elnyújtva, sokszor megremegve, többször a csúcs közléből visszaejtve, de végül, hatalmasat élvezve istennőm szájába. Éreztem, hogy Marcsi ajándékom minden cseppjét lenyelte, közben hagyott lenyugodni, míg a lebegésből újra visszatértem a valóságba. Ekkor hozzám bújt és így maradtunk egy darabig. Most nem beszélgettünk, csak öleltük egymást. Aztán lassan elkászálódtam fürdeni. Visszajövetkor még egy kicsit újra összebújtunk az ágyon. Végül én törtem meg az idillt, hogy szerintem már nagyon elszaladt az idő, de Marcsi kedvesen marasztalt, hogy ráérünk nem kell sietni, én vagyok az utolsó vendég. Természetesen nem akartam túlzottan visszaélni kedvesem vendégszeretetével, úgyhogy lassacskán csak felöltöztem és elbúcsúztam. Az ajtóban még megcsókoltuk egymást és Marcsi megígértette velem, hogy a következő találkozásunkig nem telhet el olyan hosszú idő, mint az előző és a mostani között. Igyekezni fogok, hogy így legyen.
  • Elszámolás:

    Réges-régi pesti átlag egy minden szempontból átlagon felüli élményért. Eljövetelem előtt kérés nélkül odatettem a polcra, szó sem esett róla. Extrát nem kértem, Marcsi maga az EXTRA!
  • Összkép:

    Megtaláltam egy régebbi, általam nagyon kedvelt, de már sajnos nem aktív lány méltó utódját. Amikor csak tehetem, biztosan keresem.
Happy Massage